Melyik piramist válasszam?

Jelenlegi kutatásaim az egészségünk megóvására, javítására irányul

Már most lehet látni, hogy a piramisok nem csak ezen a téren képesek egy-egy bolygó élőlényeit, itt a Föld élőlényeit, többek között  az emberiséget támogatni.

 

Folyamatábrákkal átláthatóbbá tettem a választást.

 

 

Kezelni már ma is lehet embereket, állatokat. Illetve egy vagy több embert egyszerre.
Ilyen alapokon ez a csoportosítás nem hiszem, hogy változni fog a jövőben.

 

Saját célra, mindennapi, rendszeres használatra

A saját célra történő felhasználásban változhat az 5 mm-es maximum és tisztázás előtt ál a méretezés. Az az eset, amikor a piramis alatti térben nagyobb a sugárzás, mint amit jelen esetben az 5 mm-es betétes piramis le tud kezelni.

 

A sima, nyíl végződés nélküli vonalak mentén föntről lefelé lehet haladni.
Egy visszalépési lehetőség van, amikor egy másik piramis elhelyezésre alkalmas terület is létezik az adott helyszínen. Ezt mutatja a fölfelé mutató nyíl.

 

Saját célra négyzet, vagy téglalap alapú, egyenes szárú piramisoknak van értelme.
Az ennél bonyolultabb formák és a piramis mozgatás erre a célra túl költséges megoldásnak bizonyult.
A téglalap alapú piramisokat elsődlegesen a nem négyzetes fancia, vagy 1 személyes ágyak köré, fölé kerülnek.

Egy, vagy több személy eseti kezelésére

A kezelésnek 3 féle eszköze lehet

Ez is lehet rendszeres.
Akár napi szintű is, de csak rövidebb intervallumban. Például az 500-as (dupla 10-es) piramis esetében nagyjából egészséges embereknél 14 nap; több, keményebb problémával szembesülő személy esetében 7 nap a maximum. A maximum után mindenképpen pár napot szükséges kihagyni, vagy más néven pihenni.

Vagy lehet hetenként 1, vagy többször a személyre szabott időtt a piramis alatt tölteni (erre látunk több példát), vagy a piramis alatt kezelni (a piramis alatti kezelés nem szokás, bár anno Egyipomban, vagy Dél-Amerikában nagy hagyományai voltak).

 

Álló piramisok

Azok a piramisok, ahol vagy a piramist, vagy a benne lévő személyt nem lehet különböző magasságokba emelni valamilyen megoldással. Teljesen mindegy, hogy milyen anyagból készült az adott, zömében rúd piramis.
Álló piramisok esetében csak a 3, vagy 5 erőtér egyikét használjuk.
Összehasonlítás képpen a Gízai Nagy piramisnak 3 különféle erőtérrel rendelkező kamráját ismerjük. Ezek föntről lefelé haladva a Király, a Királynő és a Halottak kamrája.
Álló rúd piramis esetén vagy a Királynő, vagy a Király kamrának megfelelő teret használjuk.
- Ha a megépített piramis teljes magasságának alsó harmadában fekszik a kezelt, akkor a Király kamrának megfelelő erőteret,
- ha a megépített piramis alapja fölött pár cm-rel fekszik a kezelt, akkor a Királynő kamrának megfelelő teret használjuk.

 

Itt egyértelműen kiderült már, hogy bizonyos réz mennyiség beépítése után nincs szükség energetikai tisztításra, a test energia csatornáinak megnyitására.

Álló piramisok négyzet alapú, egyenes szárú piramisok.
Ezt kérik a legtöbben.
Más formának szerintem nincs értelme.

 

Az ábrán a négyszög alapú piramisok szerepelnek. Még nincs tapasztalat a négyszögtöl eltérő alapú piramisok működésében. Igazából téglalap alapú piramisokról sem találtam elérhető publikációkat a NET-en.

Az energia tisztítás Nincs ága biztosan változni fog.

 

Mozgó piramis

A profi kezelő piramisok a mozgó piramisok.
Piramis forma szerint
- a lefelé hajló és a lépcsős lefelé hajló piramisoknak van a legtöbb létjogosultsága.
- Lehet egyenes szárú, vagy lépcsős piramis is, de azoknál az erőterek száma kevesebb. 

   Itt az elérhető kezelések területe szűkebb.

Itt ki lehet használni több, mint 1 kezelő pontját a piramisnak. Cserébe meg szükséges oldani vagy a piramis, vagy a kezelt legalább függőleges mozgatását. A nem túl nagy, 3 méter alatti piramisok esetében a gerinc irányú elmozdulást is. Kereszt irányú elmozdulásra nincs szükség. Ez utóbbi a hely felhasználása miatt lehet érdekes.

2013 és 2019 között kezeltem lefelé hajló, mozgó piramissal, melynek 5 (7) kezelő pontja van. Az akkori piramisom Gyurkó Istvánhoz került.
Máshol nem találkoztam mozgó piramis felhasználásval.
A piramist használó orvosok, természetgyógyászok még nem jöttek rá a mozgó piramisok jelentőségére.

 

Előállítási idő és a többlet anyagszükséglet miatt költségesebb megoldások:
- a mozgó piramisok, mint álló társaik, valamint

- a lefelé hajló görbe; a lépcsős; a lefelé hajló lépcsős görbe változatok - az egyenes változathoz képest.

Speciális piramisok

Teljes mértékben kutatási terület. Ezen a téren nem tudok olyanról, aki előttem járna.
Nekem nagy segítség, ha támogatod ezen terület kutatását!

 

Az igazán profi kezelő piramisok a nem négyzet alapúak.
Tudomásom szerint a négyzet alapúak általános piramisok. Sok mindent tudnak egyszerre, de egyik területen sem nyújtanak kiemelkedő teljesítményt. A nem négyzet alapúak a szűkebb területre kihegyezett piramisok.

 

A 3-szög alapú piramisokról, tetraéderekről tudunk többet. Annak van irodalma.

A MER-KA-BA is 2 darab összefordított tetraéderből áll.

A 3-szög alapú piramisok
- nem kell tájolni,
- minden esetben kapuk, melyeken keresztül más dimenziókba, más bolygókra lehet eljutni.
- Például az Univerzál Jógában használják. Tanulást segítő eszköz.

 

Az 5, vagy több-szög alapú piramisoknak nem létezik irodalma.
Kísérleteim szerint maximum a 23, vagy 24 oldalő szabályos sokszögek hoznak létre piramis energiát.
(3-24 sokszög közötti alapú gúla változatok.)

A kúp is hoz létre magában energiát, de az már nem piramis energia, hanem valami más.

 

Ezek a piramisok is lehetnek

- egyenes, lépcsős, lefelé hajló, vagy lefelé hajló lépcsős kialakításúak;

- állóak, vagy mozgóak.

 

 

Megjegyzés

Rúd piramisok esetén a sok szög alapú és a lépcsős piramisokról még nem tudunk semmit. (2022. április 2-án) Sem az álló, sem a mozgó változatokról.
 


Maklár, 2022. március 24.

Utolsó módosítás: 2022. április 3.