Példa a pánikroham kezelésére

Szeretnék egy újabb, elgondolkodtató esetről beszámolni.

 

A 13 cm-es alapéllel rendelkező, HOLD hegyű, öszvér piramist kipróbálásra küldtem el. Előzetes beszélgetés alapján. A küldemény 2014. március 4-én érkezett meg.

 

A HOLD hegyű piramis az asztrális lények távoltartásában jeleskedik. Működése során a  szívcsakrán keresztül tart kapcsolatot a környezetében lévő élőlényekkel. Egyben a környezetében lévő élőlények szívcsakráját is erősíti, gyógyítja.

 

 

Visszajelzések:

2014. április 4-én

„Kedves Attila! Már pár napja készülök írni Neked. Úgy érzem, sokat segít a piramis. Több, mint egy éve már, hogy úgy alszom, hogy minden este megnyújtok egy teamécsest, mert mindig úgy érzem, hogy van valaki a szobában, és a mécses segített ... .

 

Mostanában már csak megszokásból teszem ezt, sőt, már többször is sikerült anélkül elaludni. Eddig még félálomból is felébredtem, ha megfeledkeztem róla, volt, hogy többet is gyújtottam, hogy egész éjszaka is égett.

 

Úgy érzem, több az energiám is mostanában, mint eddig volt.”

 

2014. május 20-án

Látogatókat mennyire érzékelsz mostanában?

„Mostanában egyáltalán nem. Nem is félek, és olyan furcsa.

Nagyon jó érzés. Nincsenek pánikrohamaim sem.”

 

2014. május 22-én

Publikálhatom az esetedet?

„Szia Attila! Persze, nyugodtan! :)”

 

Hol helyezted el a piramist?

„Az ágyam fölött van a piramis, a fejemnél.”

 

 

Néhány felmerülő kérdés, gondolat:

-         A nyugati orvoslás mit tud a betegségben megnyilvánuló jelenségek okairól?

-         Vagy az átlagos gyógyítók általában csak mechanikus gyógyítási sémákat követnek?

-         Talán véletlen egybeesés volt. A depresszió gyógyításáról szóló írásom megjelenése óta drasztikusan visszaesett a piramissal és kristályokkal támogatott eljárás irányában mutatott érdeklődés. Még ma is az az érzetem, hogy az állítás sokak számára alaptalanul komolytalanná, hiteltelenné tette eljárást. (Az írásban azt állítottam, hogy van olyan depressziós eset, akiről a nyugati orvoslás már lemondott, de piramisos kezeléssel 8 hét alatt kihozható. )

-         Bár lehet, csak a félelmek túl nagyok. Valóban, lehet ijesztő, ha az évtizedek óta meglévő, nehezen megszokott félelmeinkről kiderül, hogy az új eljárás segítségével képesek vagyunk túllépni rajtuk. Röviden elengedni.

-         És lám, most a pánikroham kezelésében is meglepő eredményt produkált egy újabb piramis változat. Az eredmény alapján általában a pánikrohamoknak van olyan változata, amelyből a kezelt személy pár hónap alatt kihozható. (Ebben a példában 2,5 hónap elég volt.) Gyógyszerek, orvoshoz járkálás helyett mindössze egy fából készült, otthon, házilag is elkészíthető, pici, öszvér kialakítású, fa piramisra volt szükség.

-         Ez egy újabb bizonyíték, hogy a betegség megjelenését követően a betegről való lemondás helyett léteznek hihetetlenül hatékony, gyorsan működő gyógyító eljárások. Ahol a kezelt személy a folyamatos kezelés és kizsákmányolás helyett egy hatékony, meglepően gyors, eredményes gyógyuláson mehet keresztül.

-         Szerintem érdemes mérlegelni és felülbírálni az eddig szerzett tapasztalatainkat a gyógyítás terén (is).

 

A pici piramis elkészítéséről leírás itt található: http://pyramids.hu/hu/Keszit/13oszver.html

 

Az öszvér piramis működésének leírását pedig itt:

http://pyramids.hu/hu/Mukod/gorbe.html

 

 

Budapest, 2014. május 26.

Utolsó módosítás: 2019. július 30.