7. fejezet
Kelet - Haladó kezelés

Vannak olyan esetek, amelyek a 6. fejezetben leírt kezelési eljárással nem valósíthatók meg.

Például szűk keresztmetszet, hogy a kezelt csak személy lehet. A személynek a kezelés alatt a kristályasztalon szükséges feküdnie. Tovább az is szűk keresztmetszet, hogy a kezelést támogató kristályok segítségével csak egy-egy szinten lehet egy alkalommal aktívan dolgozni. Két szinttel csak akkor lehetséges, ha az első szinten nem történik lényeges tisztító munka.

 

Először nézzük, mire lesz szükségünk? Miben tér el ez a kezelést a 6. fejezetben ismertetettől?

 

A kezelt lehet konkrét fizikai testével jelenlevő személy, de lehet térkép is. Eddigi ismereteim szerint fénykép segítségével itt nem lehet távgyógyítást végezni.

 

A fizikai testben jelenlevő személyhez pár magyarázat. Itt a kezelt személynek egyszerre több szintjét lehetséges kezelni. A több szint kezelése csak akkor javasolt, ha egyszer már minden szintje kristályok támogatásával kezelésre került.

 

A térképhez kicsit több magyarázat szükséges. A térkép kapcsán lényeges, hogy csak egyetlen térkép szerepelhet az asztalra tett anyagon. (Itt arra szeretnék rámutatni, hogy összehajtott térképet vagy térképeket tartalmazó atlaszt nem lehet használni.) Legjobb, ha vászon vagy papír alapú térképpel dolgozunk. Nem próbáltam, de érzésem szerint műanyagra nyomtatott, akár dombornyomott térképpel is lehetséges dolgozni. Jó, ha a nyomtatás másik oldala üres. Előfordulhat olyan eset, amikor nem tudjuk az adott terület határait megjeleníteni. Számtalan oka lehet. Ezt az esetet is lehetséges kezelni. Ilyenkor a vélt vagy valós határokig üres papírlapot rakjunk a térképhez. Például végeztem kezelést a történelmi nagy-Magyarországon, hogy csak a térkép felső fele került kinyomtatásra. Az alsó felét a térképnek csak üres A4-es papírok sora jelezte. Ezt abból a megfontolásból tettem, hogy nem tudom, melyik ma meglevő ország akar majd csatlakozni a magyarországi közösséghez. Fizikai szinten a nyomtatóm csak a felső 4 darab A4-es lapot volt hajlandó kinyomtatni. Az alsó 4-et nem. Valószínűleg a gépemben lévő kevés memória volt a probléma fizikai oka. De a kezelést így is el lehetett végezni.

 

Nem politikai ambíciók fűtöttek. Egyszerűen véleményem szerint a népek békében élni tudnak egymás mellett. Csak a politika az, mely ellenségeket csinál belőlük. Illetve így sikerült a teljes Kárpát-medence területén az alapot szolgáló előkészítést már elvégezni.

 

Változás még, hogy a piramis csúcsában lévő kristályt tartó lapra az első két szinten nem kristályt helyezünk, hanem 4 db HOLD hegyű, öszvér, 13 cm-es alapélű, pici piramist. A 4 db pici piramist úgy rakjuk szorosan egymás mellé, hogy középen pici üres négyzet keletkezzen. Felülnézetben a HOLD hegyű piramisok az óramutató járásával megegyező irányban forognak. A 4 kis piramissal pedig éppen ellenkező irányú elforgatást szükséges megvalósítani. A leírás kicsit hosszadalmas és bonyolult. Egy ábra itt beszédesebb lehet. Az alábbi ábra felülnézetből látható. A keletkezett lyukba vagy lyukra érdemes a kezelés során rózsakvarcot helyezni. A keletkezett lyuk oldalhossza 5 mm vagy nagyobb. Ha ez csak úgy érhető el, hogy a pici piramisokat kicsit elforgatjuk, akkor tegyük azt.

4 pici piramis felülnézetben

 

1. ábra – A 4 pici piramis elhelyezkedése

 

Az előkészületek, a változások ismertetése után nézzük a kezelés folyamatát. Ebben sok új már nem lesz.

 

A kezelés előkészítése

A hangtálas előkészítés azonos. A következő ábra mutatja a térkép és a hangtálak elhelyezkedését.

 

Térkép kezelése hangtálakkal

 

2. ábra – Térkép kezelése hangtálakkal

 

A hangtálas kezelés során csak ütjük a tálakat. Nem dörzsölünk. Célunk, hogy az energia csatornákat megnyissuk. A gyógyítást nem hangtálakkal, hanem a piramisokkal és a kristályokkal fogjuk végezni a kristályasztalon.

 

A hangtálas kezelés itt is, mintha természetes személyt kezelnénk körülbelül 50-55 percig tart.

 

A kezelés

A kezelés ugyanazon a szinteken történik, mint a 6. fejezetben olvasható. Térkép esetén a felnőtt magasságokat használjuk.

 

Álljon itt az egyszerűség kedvéért a szintmagasságok

A kezelés 5 szintje

-          Az I. szint felnőttek és gyermekek esetén is azonos. Itt a 70 cm magas kezelőasztal esetén 66 cm-re állítjuk a piramis magasságát a talajszinttől. (A továbbiakban a talajtól mért távolság „()” közt)

-          A II. (30 cm) és a III. (40 cm) szint csak a felnőttek kezelésére szolgál.

-          A IV. (110 cm) és az V. (100 cm) szint pedig csak gyermekek kezelésére alkalmas.

 

Ha térkép segítségével dolgozunk, akkor előkészítés szükséges. Az előkészítés során gyakorlatilag ugyanolyan egyszerre egy-egy szint kezelését kell elvégezni, mintha kristállyal természetes személyt kezelnénk. Egy nap egynél több szintet kezelni csak akkor lehetséges, ha az első szinten nem volt mit tisztítani vagy arra a segítőinktől engedélyt kapunk. Itt a kezelések közt ugyanúgy ki kell várni az 1 hetet (= 7 nap). Ha nagyobb területet szeretnénk kezelni, akkor szükséges egy alapterületet kijelölni. Jelen esetben én a Kárpát-medencét jelöltem ki ilyen célokra. Következő terület lehet a volt szocialista országok. Aztán egész Európa, stb. Lényeg, hogy a korábban előkészített terület legyen az aktuális terület része. A pici magot növeljük egyre nagyobbra.

 

Ha embert kezelünk, akkor a feje kelet felé van. A lába meg nyugat felé. Ha térkép segítségével kezelünk, akkor a térképet bárhogy elhelyezhetjük a kezelőasztalon. De vigyázzunk, hogy térkép forgatás esetén az asztal hossz tengelye mentén forgassunk.

 

Én minden esetben a kezelést az asztal északi oldala mellé állva kezdem meg. Először kezelem azt a felét. Láb irányából fej irányába haladva. Majd utána átmegyek az asztal másik oldalára és ott is elvégzem a teendőket.

 

A kezelés láb irányból halad fej irányában. Először a piramist az adott szintnek megfelelő magasságban pontosan a térkép fölé húzom. Először az asztal északi oldalán itt a térképen dolgozom, majd a piramison belül a térkép teljes környezetét végigpásztázom, és a szennyeződéseket leszedem. Majd átmegyek az asztal másik oldalára és szintén először a térképen, majd a környezetében tevékenykedem. A pásztázást a kezeimben lévő egy-egy egyhegyű hegyikristállyal végzem el. Az érzékenyebb kezemben a hegyikristály hegye a másik kezem felé mutat. A másik kezemben lévő pedig kifelé.

Miután végeztem mindkét oldallal, a piramist teljesen fej irányában előre húzom. A még nem ellenőrzött területeket végigpásztázom. Megint először az asztal északi oldalán, s utána a délin. Ha itt végeztem, húzom a piramist láb irányában a szélső határig. Itt megcsinálom a már megszokott irányoknak megfelelő végigpásztázást.

 

A pásztázás során pontosan lehet érzékelni, hol van leszednivaló. Ha egy kicsi helyen sok szennyeződést találunk, akkor kezünk fáradságától, találékonyságától függően több féle képen is dolgozhatunk. Tarthatjuk egy helyen a kezünket. Hiszen a kristályok, mint a porszívó, magába szívja a szennyeződéseket. De körözhetünk is az adott hely körül. Vagy csinálhatunk úgy, mintha radír lenne a kezünkben, stb.

 

A 6. fejezetben láttuk, hogy a kezelt személynek összesen 4 testét tudjuk gyógyítani, tudjuk a szennyeződéseket leszedni. A 4 test, ami egyben a kezelés 4 rétege is sorrendben:

  1. az éteri test – amikor a kezelt a hátán fekszik. Vagy másképpen arccal fölfelé néz. Egyértelmű az utóbbi kijelentés, de csak később láthatjuk, miért fogalmazok így.
    Az éteri testen, testben találhatjuk a korábbi sebesülések lenyomatait. Például az íjjak, nyilak, dárdák vagy a karóba húzás nyomai jól felismerhetőek. Legtöbb esetben még a test ellen használt tárgy is felismerhető.
    Az éteri testet a karma urai kezelik.
    Az éteri testben található, tárolt sérüléseink a félelmeink alapját képezi. Ha a sérülések nyomait, eszközeit eltávolítjuk, akkor a kezelt személy félelmei eltűnnek. Az illető olyan dolgokat is meg mer tenni, amit korábban nem mert. Magyarul bátrabbá és kiegyensúlyozottá tesz minket.
  2. az asztrális test – amikor a kezelt a hasán fekszik. Arccal az asztal felé.
    Mi emberek leginkább az éteri testünkön keresztül vagyunk sebezhetők. Az energia vámpírok vagy démonok a hátunk közepére tudnak csatlakozni kúpos, horgonyos csatlakozóikkal. Friss támadás esetén a nyak háti részénél kétoldalt, a vállakon és a karokon kapaszkodik még a támadó. Később a karon és a hét két oldalán egyre hosszabban. Ha időben nem lépünk, akkor a támadó a horgas, kúpos fejével be tudja magát húzni a testünkbe. Ha behúzta magát, akkor a lábak irányában halad először. Kézben, karokban támadót egyetlen egy esetben észleltem.
  3. a fizikai test – ez, amit a nyugati orvoslás kezel. Ilyenkor oldalunkon fekszünk. A szívünk van közelebb az asztalhoz. A legtöbb ember esetén ez a baloldalon fekvést jelenti.
  4. a mentális test – ilyenkor az ellenkező oldalunkon fekszünk. A legtöbb embernél, akinek a bal oldalán van a szíve, az a jobb oldalán.

 

Térkép esetében csak az első és második réteg kezelésének van értelme. A lapot élére állítani kicsit problémás. Egyébként a térkép alapú kezelés a félelmeinket, a szerzett sebesüléseinket és az asztrális testeinket kezeli. Jelenleg éppen erre van szükségünk.

 

Ha térkép segítségével dolgozunk, akkor az előkészítést követő gyógyítás több órán át tart. Ezt csak váltott személyzettel és/vagy váltott telephellyel lehetséges elvégezni. Kérdés, mekkora területet szeretnénk kezelni?

 

Térkép esetén is szükséges mind a 3 szintet kezelni.

 

A térkép alapú kezelésnél és a természetes személy alapú kezelésnél a 3. szint minden esetben a szintnek megfelelő kristállyal történik.

 

Amikor befejezzük a kezelést az adott napra, mindig kérjük meg segítőinket, hogy a leszedett energia mezők feltöltését biztosító krémet helyezzék a kezünkbe. Emberben és térképen ugyanúgy ki kell tölteni a keletkezett hiányosságokat. Ha a kitöltés elmarad, akkor könnyebben szednek össze újabb sérüléseket.

 

Térkép alapú kezelésnél is előfordul, hogy egy szintet nem tudunk egy kezelési napon végigcsinálni. Ilyenkor a folytatáskor mindig az utolsó szint utolsó rétegének átismétlésével kezdünk. Bár ez utóbbi szabály az első kezelés kivételével mindig érvényes. Egészen addig, amíg be nem fejezzük a teljes kezelés sort. Ha hosszú idő után jelentkezik megint a kezelt, akkor mindig az első szinten kezdjük az ellenőrzést.

 

Ha a kezel természetes személy a kezelés során szeretne például WC-re menni, akkor engedni kell. Nem okoz gondot, ha valamiért megszakad a kezelés. Lehet folytatni a megkezdett műveletsort.

 

Természetes személy kezelésében alapvetően nincs különbség. Csak annyi, hogy itt több szint is végigvihető egy alkalommal.

 

Nem beszéltem az asztal alatt található földelést végző kristályról. Természetesen arra szükségünk van.

 

A kezelés megkezdésekor mindig gyújtsunk mécsest vagy gyertyát. És a láng maradjon meg a kezelés végéig. Ha valamiért elalszik, akkor újra kell gyújtani. Ha a kezünk már nem képes befogadni a további szennyeződéseket, akkor a kezünket szükséges a láng fölé tartani. Érdekes tapasztalat, ha sok szennyeződést szedtünk le, akkor néha a tisztítótűzben könnyebben ég meg a kezünk. És érdekes, hogy a kezelés végén kapott krém a mi megégett kezünkről is eltünteti az égés nyomokat. (Ahogy mikróba tettek fürdetés után már macskát, ez is félreértelmezhető. Amikor a tisztító láng fölé teszem a kezem, odafigyelek, hogy a kezem ne éghessen meg! És ha mégis megkap a láng, akkor azonnal elkapom. Nem várom meg a mélyebb égési nyomokat!)

 

A kezelés befejezése után, miután már a kezelt távozott, vagy a térképet kivettük, az utolsó kezelt szintnek megfelelően vagy a pici piramisokkal vagy a 3. szintnek megfelelő kristállyal és a földelő kristályasztalt tisztítani szükséges. A tisztítás az asztal fölé húzott piramis segítségével történik. Tisztításkor az utolsó szintnek megfelelő magasságban van a piramis.

Eddigi tapasztalatok szerint 1 órás tisztítás általában elég volt.

 

Ha egy ideje nem használtuk a szerkezetet, akkor az első kezelési szintnek megfelelően, a megfelelő kristályokkal érdemes előkészítést, előtisztítást végezni. Ez lehet akár több óra is. Én előző este szoktam beállítani ebbe az állapotába. Ha másnap reggel kezelek. Ártani nem árt.

 

Ha a kezelt természetes személy, akkor kezelés után kínáljuk meg innivalóval. Mondjuk el neki, hogy a szokásosnál igyon több folyadékot a következő napokban. És miután összeszedte a holmiját, felöltözött, kísérjük ki. Javaslom közben megkérdezni, hogy érzi magát, milyen változást észlelt. A piramisban alapvetően hagyjuk beszélni a kezeltet. Ha valamire felhívja a figyelmünket, akkor annak általában oka van.

 

Majdnem elfelejtettem, a kezelés végeztével, amikor a kezelt elhagyja a piramist, mondjunk köszönetet a segítőknek.

 

Ha az asztrális testet kezeljük, akkor javaslom a kezelés előtt térképnél és természetes személynél is thinkso-val (magas hangú, tértisztításra gyakran használatos pici cintányér) talptól fölfelé több sávban végigcsöngetni a teljes felületet. Természetes személynél a láb külső oldalán és a belső oldalának megfelelő irányban szoktam haladni. Onnan tudjuk, hogy eleget csöngettünk, hogy a szennyeződés felszedése gyorsan halad. Ha még nem, akkor vissza kell térni csengetésre.

 

Jó kezelést kívánok!

Ha valakinek kérdése támad, kérem, írjon! Köszönöm!

 

 

Budapest, 2014. június 6.

Utolsó módosítás 2019. június 20.