Spirituális fejlődésünket segítő NAP és HOLD hegyű, egyenes piramis készítése fa lécek segítségével

 

Figyelmeztetések

Először szeretném felhívni minden kísérletező kedvű olvasót, hogy a lefedett és a nem lefedett piramis váz is hatalmas energiákat mozgat. Azon kívül, hogy segít az energia szintünket megemelni, ha nem figyelünk túl is tölthet. A túltöltés fejfájásban, rossz közérzetben, orrvérzésben jelentkezhet. A túltöltés lehetősége miatt mindenképpen folyamatosan kövessük energetikai állapotunkat. Ha valaki azt érzi, a teste nem kíván a piramisba, a piramis váz alá bújni, akkor ne erőszakolja meg a megérzését. Nekem például az előkészületek során 5 éjszaka piramisban alvás után egy-két éjszakát mindig máshol kellett aludnom. Az akkor 12 éves fiam a 36 órás töltekezés után reggel orrvérzésre ébredt.

 

A piramis az otthonunkban csinálhat más galibát is. A piramis ugyanis a vázzal határolt területről kidob minden negatív energiát, sugárzást. Ilyen pl. a vízérsugárzás. A kidobásra került energia, sugárzás a piramis alaplapjának átlói mentén távozik a piramis testéből. Ez egyben azt is jelenti, hogy ezen a területen erőteljes mágneses energiák jelennek meg, amelyek tönkre tehetik az itt található elektromos berendezéseinket. Tapasztalat, hogy a piramison kívül, az átló irányában elhelyezett mobiltelefon nem csörög ki. A telefon a piramis sarkától körülbelül az átlójának megfelelő távolság határán volt.

 

Ha a lakásunkban sehol sincs vízérsugárzás nélküli hely, akkor az ágy fölé helyezett piramissal a lakásban bárhol aludhatunk, mert a piramis kidobja magából a sugárzást. én ezért kezdtem el egyáltalán piramissal és piramis energiákkal foglalkozni. Egy időben csináltam radiesztéziás lakásfelmérést és tanácsadást. Ez idő alatt találkoztam olyan lakásokkal, ahol minden négyzet cm legalább 3 rétegben volt vízérrel fedve. Gyakorlatilag ilyen minden feltöltött mocsaras terület, amit időközben (felelőtlenül) beépítettek. De szeretném felhívni mindenki figyelmét, aki ezen a megoldáson gondolkozik. állandó jelleggel NEM használható ez a megoldás éppen a túltöltés miatt!

 

Az elkészült piramis összerakott állapotban emeli a lakás és a benne lakók rezgés szintjét. A piramis elkészítésénél figyelembe kell venni az ott lakók állapotát. Esetenként előfordulhat, hogy összerakni gyakorlatilag csak lécenként lehetséges. Ha valaki erős fejfájásra hivatkozik, és korábban nem volt ilyen baja, akkor az építés, összerakás folytatását szükséges elnapolni egy későbbi olyan napra, amikor a fejfájás elmúlik, már nem jelentkezik. Az így kialakuló fejfájás földeléssel megszüntethető.

 

Egy kis történelem

Az első fa lécekből készült egyenes piramis leírást a www.andresi.hu lapjain ( https://www.andresi.hu/energ/faPiramis.htm) tettem közzé 2010 december 26-án.

Barátaim, ismerőseim javasolták, hogy tegyem közzé, mert szerintük piramis építés témakörben nagyon nagy az érdeklődés és alig érhető el használható leírás. A publikációt megelőzően és követően több 173 cm-es (ülő) és 220 cm-es (fekvő) alapéllel rendelkező, házi vagy közösségi használatra szánt piramist építettem. A visszajelzések alapján a barátaimnak, ismerősemnek igaza volt. Valóban, a leírás végén szereplő kérésnek megfelelően többen jelezték vissza a leírás felhasználását vagy tették fel kérdésüket.

 

Az ott publikált piramisnak volt egy jó és egy rossz tulajdonsága.

Az volt a jó része, hogy több csakrára is lehetett hangolni. Elsősorban a szívcsakrától lefelé az alsó csakrák hangolására, erősítésére használható.

A jó mellett az volt a kellemetlen része, hogy tömegével vonzotta az asztrális lényeket. Bár, ha úgy veszem, ennek is volt jó hatása. Hiszen érzékenyebb lettem az asztrális lények várható megjelenésére, jelenlétére. Idővel az asztrális lények blokkolására is érkezett több forrásból megoldás. Például Túró Hajnalkától, hogy a piramis csúcsára helyezett állandó mágneses karkötő megoldja a kérdést. Bár a piramis összeépítésénél és szétszedésénél voltak problémái. Az utóbbi problémákra csak akkor kaptam meg a választ, amikor belementem a piramishegy kialakításának tárgykörébe. Amit szintén egy piramis építtetőnek köszönhetek.

 

Ezúton szeretnék köszönetet mondani Túró Hajnalkának önzetlen segítségéért, együtt gondolkodásáért, támogatásáért és segítségéért.

 

A piramisok lelke leírásban a 2010-ben publikált megoldásom a NAP nevet kapta. Egyben a leírásban ez a 4-es típusú. A vizsgálatból kiderült, létezik egy jobb megoldás. Ha ellenkező irányban forgatom meg az energiát a piramis hegyében. Az utóbbi a leírás 5-dik típusának felel meg. Ami a HOLD nevet kapta.

 

A HOLD hegyű piramis megjelenésétől kezdve gyakorlatilag mindenkinek ezt a HOLD hegyű piramis megoldást javaslom. Elsősorban az asztrális lények problémája miatt.

Ma már kiderült, hogy a NAP hegyű piramis összerakásánál, mikor nyílik meg az átjáró az asztrális lények számára? Akkor, amikor a 2 él mellé berakjuk a 3-dikat. Tehát a helyes összerakás sorrendje szerint a 2 él összekapcsolása után a védelmet kell először felhelyezni és utána lehet csak folytatni az élek beillesztését. Abban az esetben, ha nincs összegumizva a 4 él. Ha a 4 él a leírás ajánlásának megfelelően összegumizásra kerül, akkor a piramis hegyéről nem célszerű teljes összecsukásig elmozdítani a védelmet.

 

A védelem gyakorlatilag azt teszi lehetővé a NAP hegyű piramisnál, hogy az átjáró nem az általunk készített piramis felé nyílik, hanem kifelé. Így az asztrális lények nem tudnak belépni rajta.

 

A kísérleteim elején gumírozott lepedővel lefedtem a piramis vázat. Azonban ennek a lefedésnek semmilyen jelentősége sincs. A fedettség nélküli váz ugyanolyan erősségű piramis energiákat generál, mint a fedett változat. Így a gumírozott lepedőt idővel elhagytam az épített piramisaimról.

 

A NAP és HOLD hegyű piramis

A két piramis csak az él lécek csúcsának kialakításában különbözik egymástól. Egyébként teljesen azonosak. Mégis, a hatásuk eltérő.

 

A NAP hegyű piramis jellemzői

Ahogy korábban beszéltünk róla, a NAP hegyű piramis elsősorban a csakrákra hat. Segítségével elsősorban a szívcsakrát és a napfonatcsakrát lehet erősíteni, tisztítani, blokk mentesíteni. További jellemzője ennek a megoldásnak, hogy csak a piramison belül használható. A piramison kívül nem érzékelhető a hatása. Elsősorban ülő piramis céljára javasoltam. De ...

 

A HOLD hegyű piramis jellemzői

A HOLD hegyű piramis csak a szívcsakrára hat. Hatása a piramisban és a környezetében egyaránt érzékelhető.

 

Kapunyitás

Minden piramis nyit kaput, átjárót más dimenzióra. Legalább egyet.

Ha bizonyos téglalap alapú (a rövidebb oldal kisebb, vagy egyenlő a hosszabb oldal 2-szeresénél), vagy legalább 5 piramissal dolgozunk, akkor egynél több kapu nyílik egy piramishoz (a részletek még kutatás tárgyát képezik).

  • A NAP hegyű piramis a 4. dimenzióra, Asztrális síkra nyit kaput, ezért már régóta NEM javasolom használatát.
    (Volt aki ennek ellenére ilyet rendelt, de aztán belátta, hogy mégse tud mit kezdeni az átjövő asztrál lény tömeggel.)
  • A HOLD hegyű piramis a 7. dimenzióra nyit kaput.
    A megoldás a már jelenlevő asztrális lényeket is elkergeti. Az asztrális lényekre gyakorolt hatása és a külső érzékelhetőség teszi lehetővé, hogy kicsi méretben védekezésre használható. Például gyermekeink védelmében. A 13 cm-es öszvér piramis láthatjuk ennek jelentőségét.

 

Figyelem!

Sokféle, a normál emberi szem által nem látható lény létezik. Közülük például a láthatatlan kígyókra nem hatnak a piramisok. A kígyók általában erősen negatív megítélésben részesülnek. De például a Nágák az a kígyó család, aki nagyon sok, az emberiséget felemelő tant adott át az emberiségnek. Például a Sziddhik tanítása is onnan származik (Lásd Pal Pandian magyarul is megjelent munkáját.) Vagy a mondavilág szerint a kambodzsai Angkor templomait is a Nágák építették. Jelenleg azt tartják, hogy nincs jelen a Földön olyan Nága, aki kapcsolatot ápolna a távoli nemzettségével és magas szintű tudást képviselne.

 

A NAP és a HOLD hegyű piramis építése

Miután létezik megoldás NAP hegy esetén az asztrális lények ellen, így azt gondolom, hogy a NAP hegyű és a HOLD hegyű egyenes piramis elkészítésének tervét is van értelme közre adni.

 

Ez a leírás egyenes piramisok megvalósításáról szól. Arra ad példát.

Az egyenes piramis annál hatékonyabban dolgozik:

  • minél szabályosabb alakú a gúla (alap négyzet és csúcs kialakítás szimmetriája) és
  • minél pontosabban van tájolva.

 

Itt a kicsi szögelfordulás is jelentős energia csökkenéssel jár együtt.

 

Alapvetően kétféle piramismérettel dolgozom. Az első, amit megépítettem- elsősorban (lótusz-, török-) ülésre alkalmas. A megoldás előnye, hogy a piramisenergia középpontja az erőközpontunk (napfonat?) környezetében a legerősebb. Innen kiindulva fejti ki a hatását. Viszont, ha valaki szeretne benne aludni, akkor nem szerencsés, mert nem férünk el az oldalával párhuzamosan. Csak átlósan.

 

Idővel ezért alakítottam ki a második, immáron nagyobb megoldást, hogy az oldalával párhuzamosan is lehessen benne aludni. Az csak "véletlen" szerencse, hogy a nagyobb piramis erőközéppontja éppen a szívcsakrával esik egy magasságban.

 

A piramisunk elkészítése

Egyszemélyes használatra a 2x2-es fenyőléc tökéletesen bevált. Lehetőség szerint egyenes léceket válasszunk. A szükséges léc hosszakat már meghatároztuk. Összesen 8 db lécre lesz szükségünk. Ebből 4 az alapélhez és szintén 4 az oldalélhez.

 

Kezdjük az alap élekkel.

Vagyis a piramis alapjául szolgáló négyzet kialakításával. Mindkét hegy típus esetében azonos a piramis alapjának kialakítása.

Az elkészült piramis lehet fix vagy mobil, vagyis szállítható. Utóbbi esetben jó, ha az alkatrészeket nem ragasztjuk össze.

Fix esetben sokkal merevebb, stabilabb a szerkezet, ha az alkatrészek ragasztásra kerülnek.

Az alap élek illesztésénél elég sok lehetőségünk van, a 45 fokos illesztésétől a csapoláson át.

 

1. ábra - Az alap élek kialakításának műveleti sorrendje

 

A javasolt sorrend (sorszámozás, mint az ábrán) a következő:

  1. A fa lécek méretre (L) vágása.
  2. A méretre vágott lécek végeinek 45 °-os lemetszése.
  3. A lécek egyik végébe a 8 mm-es átmérőjű átmenő furat elkészítése a nyíl irányában
  4. Az illeszkedő lécek összeszámozása és a 8 mm-es átmérőjű, átmenő furat elkészítése a nyíl irányában.
    A lécek összepárosítás utáni megfúrására mutat egyszerű megoldást a 2-es ábra.
  5. Az elkészült lécek átcsiszolása, hogy szálka ne akadjon a kezünkbe használat során.

 

2. ábra - Hogyan fúrjuk meg az illeszkedő lécet?

 

Derékszögben könnyebb fúrást kezdeni, mint szög alatt. Lásd a 3-dik lépés fúrását. A következő lépésben a két összeillesztett lécet szeretnénk összefúrni, kialakítva ezzel az alap négyzet sarkait. Itt a 3-dik lépésben elkészített furat már jól meg tudja vezetni a fúrónkat. Vagyis biztosan egy egyenesbe fog esni a két furat. Nem lesz gondunk az átmérő 8-as fa csappal való összefűzéssel. Akkora csapot vágjunk, hogy a csap két vége túlnyúljon a két lécen. Ezt a műveletet végezzük el a 4 alap él illesztéssel.

 

3. ábra - Az alap élek illesztése, benne a csappal

 

Az oldal élek elkészítése

Az oldal élek egyik végükön az alap négyzet sarkain támaszkodnak. Ez a végkialakítás a NAP és a HOLD hegy esetén is azonos.

 

4. ábra - Az oldal élek előkészítésének és az alaphoz csatlakozó végének műveleti sorrendje

 

A javasolt sorrend (sorszámozás, mint az ábrán) a következő:

  1. A fa lécek méretre (Ofa) vágása.
  2. A méretre vágott lécek egyik végének 41,83 °-os, a másik végének 48,17 °-os levágása (ha a gérvágónkon csak 45 °-ot tudunk beállítani, az is megfelelő) lemetszése. A 41,83 °-os vége kerül az alaphoz, vagyis oda kerül a 8 mm átmérőjű furat. (A rajzot is javítani szükséges!)
    Az oldal éleknél figyeljünk oda, hogy a fűrészeléskor a léc az élén álljon és az oldalak hajlásszöge 45 °-os legyen. (Az alap élek levágásánál keletkeztek ilyen 45 °-os hajlásszögű db-ok, amit most az oldal lécek alátámasztására fel tudunk használni.)
  3. A lécek egyik végébe a 8 mm-es átmérőjű átmenő furat elkészítése a nyíl irányában.
    Ez a vég csatlakozik az alsó négyzethez. 
    A keletkezett furatba olyan hosszú csapot tegyünk, hogy az az alap oldalán kb. 1,8 cm-re nyúljon túl és a másik oldalon kb. fél cm-rel.

A másik végükön pedig egymáshoz csatlakoznak, kialakítva a piramis legfelső, csúcs pontját. A NAP és a HOLD hegy egymás tükörképei. De az egyértelműség miatt mindkettőnek közlöm a 2D-s rajzát.

 

5. ábra - Oldal élek csúcsának kialakítása

  1. A kivágandó részek berajzolása. (Az ábrán világos zölddel látható.)
  2. Az önzáró csúcs kialakítása.
  3. Az önzáró csúcs összegumizására szolgáló 2 mm-es átmérőjű furat elkészítése.

 

6. ábra - Az oldal léc alsó kialakítása benne a csappal.

 

7. ábra - Az alsó élek és az oldal él találkozása

 

 

8. ábra - A NAP hegyű felső csúcs oldalnézetben

 

 

9. ábra - A HOLD hegyű felső csúcs felülnézetben

 

 

10. ábra - A szétbontott felső csúcs

 

11. ábra - Az összeszerelt piramis

 

Ha a piramist egyedül használjuk, akkor gyakorlatilag készen is vagyunk.

Bár a könnyebb összerakás, felállítás miatt javasolt a felső csúcs összegumizása. Lásd a 8-as, 10-es ábrákat.

 

Figyelem!

NAP hegyű csúcs kialakítás esetén az asztrális lények megjelenését megelőzendően javasolt a védelmet a megfelelő időben felrakni! Részleteket lásd e leírásban előbb!

 

Az építéshez sok sikert kívánok! Ha valakinek kérdése merül fel, továbbfejlesztéshez ötlete, tapasztalata van, vagy elkészítette a leírás alapján az első darabját, kérem, küldjön nekem egy levelet.

 

Ha leírás alapján mégsem menne elkészíteni, vagy valakinek nincs meg a megfelelő szerszáma, gyakorlata, akkor a Piramisok tervezése és készítése fejezet árak lapján szereplő áron szívesen megcsinálom.

Köszönöm!

 

 

Kedves Olvasóm!

Szeretnélek megkérni, ha ezeket az eredményeket felhasználod, a felhasználás helyén add meg a forrást is.

Köszönöm!

 

Tisztelettel: Andrési Attila

Számomra levelet írni a Kapcsolat/kapcsolat lapon megadott e-mail címen keresztül lehetséges.

 

 

Budapest, 2010. december 26.

Utolsó módosítás: 2024. március 18.