A piramisos kezelés, kezelők
bevezetése és a generációk
4-zet alapú piramisok
A matematikában a négyzet alapú, szimmetrikus gúlát nevezik csak piramisnak.
Előttem és ma is legtöbben egyenes oldalélű, négyzet alapú rúd piramisokat építenek, használnak (kezelésre).
Azonos alap forma és felépítmény esetén a növekvő
betét keresztszet hatására nő a piramis által teljesített energia mennyiséggel az elérhető
eredmény ugyanannál az embernél.
Visszahúzó erő a félelem, hogy túl sok energiát ad egy-egy
új piramis forma. Itt szeretném megjegyezni, hogy a nagy, monolit piramisok energiáit a napi szinten ott dolgozó
emberek képesek kezelni, befogadni. Vagyis a félelem alaptalan.
Sokszög alapú piramisok
A 4-zet alapú piramis, általános piramis.
Az általános piramis energiája szétforgácsolódik azokra a területekre, amit
nyújt, akkor is, ha nem használjuk ki.
Ezért kezdtem el keresni azokat a piramis alap formákat és felépítményüket, amelyek
fizikai közérzet javításra jobban megfelelnek. Kutatásaim során alapformából:
- 8-szög alapú - jó a Földön keletkezett,
- 13-szög alapú - való a más bolygókról behozott és
- 17-szög alapú - különleges, veleszületett betegségekre.
- (A sokszög alapú piramisokról 2020. november 3-án publikáltam először.)
Felépítményből:
- a lefelé hajló
- 80 %-kal,
- a
lépcsős - 100 %-kal,
- a lépcsős lefelé hajló - 180 %-kal több energiát ad az egyenes élű piramishoz képest.
- a felfelé hajló nem jó fizikai közérzet javítás céljára.
Megjegyzés
- Csak 1 törésvonalú piramisokról tudok a Földön.
- A több törésvonalú kialakítás érdekes lehet, de róluk nincs
ismeretem.
Az egyenes és a lefelé hajló piramisok másként működnek.
(Részletesen írtam róla a Piramisok működése fejezet elméleti részében.)
A lépcsős, a lefelé hajló és a lépcsős lefelé
hajló változatok bonyolult darabok, amit sokkal hossszabb idő alatt lehet előállítani. Ennek megfelelően
az áruk is magasabb, ahol a jobb teljesítmény miatt javaslom a gránit asztal alkalmazását.
A gránit asztal
- megtartja az energiát a kezelés alatt,
- rezonátorként működik,
- valamint képes ionizátorként is működni.
Az ionizációs hatást a nagy, monolit piramisok is tudják, vagyis több ezer éves tudás
áll mögötte.
A sokféle piramis miatt bevezettem a generációk fogalmát.
Az 5 generációból 4 a kezelőkkel áll kapcsolatban.
Az első 2, mely egyéni, családi piramisoknál előfordulhat. A magasabb generáció
számúaknál is előfordulhat, bár a bonyolultságuk, áruk miatt elenyésző számban.
A kezelő generációk:
Generáció |
Egyenes és lefelé hajló |
4-zet alapú |
Sokszög (nem 4-zet) alapú |
Betétes |
Lépcsős |
Építése évtől |
1. |
X |
X |
- |
- |
- |
2013 |
2. |
X |
X |
- |
X |
- |
2023 |
3. |
X |
- |
X |
X |
- |
- |
4. |
X |
- |
X |
X |
X |
2023 |
A 4 generációról általában
- a legjobban dokumentált. 2013 és 2019 között kezeltem lefelé hajló változattal.
2008-tól építek egyenes rúd piramisokat egyéni felhasználásra.
- generációból az első kezelő piramis Debrecen-Józsán működik 2023. január 25 óta. Ez is lefelé hajló változat.
Az eredeti tanítás szerint csak az oldal élekbe tettem betétet 2019-től, mivel az növeli a piramis erősségét.
Az alap élekbe kerülő betétekkel a piramis által előállított tachion hatást növeli. Betét nélküli piramisban is
van tachion hatás, csak gyengébb. A tachion hatás növeléséhez legalább mágnesesen zárt Faraday kalitka kialakítás szükséges.
Az első két második generációs, tachion piramis Kónya Lajos méhészhez került 2020 első felében. Egy-egy kaptár van alattuk.
- generációs kezelő piramis még nem készült.
Téglalap alappal zömében ágy köré, ágyra készülnek harmadik generációs piramisok 2022-től.
- generációs változat 2023-ban készült el 8-szög alappal, lépcsős, betétes piramis formában.
A különféle generációk összevetése
- a betétes erősebb, mint az azonos kialakítású betét nélküli (2. > 1.),
Teljesítményben itt lehet a legnagyobb ugrást elérni.
- a lépcsős erősebb, mint az azonos kialakítású lépcső nélküli (4. > 3.),
- a nagyobb oldalszámú erősebb, mint az azonos kialakítású 4-zetes (3. > 2.).
Itt is van teljesítmény ugrás, bár a funkcionalitás miatt nem lehet szabadon növelni az oldalak számát.
A piramis alap formáinak vizsgálatából kiderült, hogy egyes formák jobban
használhatók kezelés céljára.
Nálam fordultak elő először:
- A lefelé hajló piramis 2013-ban (tőlem vette át Gyurkó István 2019-ben).
- Betétes piramis 2020-ban.
- Négyzettől eltérő téglalap alapú piramis 2022-ben
és más sokszög alapú piramis 2023-ban (8-szögű).
(Kivétel a 3-szög alapú piramisok, mert azt az Univerzál jógában már rég óta létezik.
Műanyag lapokból készült.)
- Lépcsős rúd piramis 2023-ban.
- Ionizátor típusú működés rúd piramis esetén 2023-ban.
Általában a rúd piramis gyártók egy, vagy néhány méret változatot
készítenek el. Van ahol leírják, hogy azok a méretek jobb teljesítményt nyújtanak.
Ezzel szemben nekem az a tapasztalatom, hogy más emberhez más optimum tartozik például annak
függvényében, hogy milyen bolygókkal, galaxisokkal képes az adott személy, kezelő együtt dolgozni. Ezért a megrendelt
piramisokat teljes mértékben személyre szabom. Vagyis bármilyen arányban, oldal hajlásszöggel, oldal hosszal elkészítem a kívánt piramist.
(A sokat emlegetett gizai Nagy piramis sem felel meg az aranymetszés szabályainak.)
Eddig egész testre ható piramisokban gondolkoztam.
Célzott kezelés
Felmerült olyan kérdés is, hogy lehet jó eredményeket elérni kis méretű, egyenes
oldalélű (lényegesen olcsóbb) piramissal?
Készült kis méretű, kezelő ágy alá tehető piramis, amelynek az első
felharmonikusával lehet kezelni a kezelő ágyon fekvő, ülő kezeltet.
Azt tapasztaltuk, hogy 16 mm betét átmérőtől kezdve jó hatással van a kezelt
területekre. Miután ez a változat koncentráltan kisebb térben fejti ki a hatását, ezért a kezelést több
lépésből szükséges megoldani. Jelenthet ez akár több napi, akár szakaszosan haladó kezelést is.
Azóta készült 18 mm-es betétes változat is.
A célzott kezelésre készült piramisokkal a piramis fókuszában lévő területek kerülnek először töltésre.
Ezzel szemben az egész testre ható piramisoknál a legnagyobb energia hiánnyal rendelkező hely kerül először töltésre.
Honnan származnak betegségeink?
- hibás táplálkozásból
- fertőzésből
- mérgezésből
- balesetből
- korábbi életeink megoldatlan feladataiból
- szüleink és egyéb felmenőink megoldatlan feladataiból
- kazárok népcsoport esetén a népük terheiből.
Ezek közül csak a mérgezés és a baleset témakörről
nem tudjuk, hogy a piramis melyik részeit képes kezelni?
Az összes többi területen bizonyított már a piramis. Képes kezelni a kialakult problémákat.
Mit lehet kezelni a piramissal?
A 15 mm-es betétes, lefelé hajló, kezelő piramis már produkált olyan eredményt, amit nem lehetett publikálni. (Volt belőle gond.)
A történethez az is hozzátartozik, hogy ha valakinek van egy néven nevezett
betegsége, amit a piramis valakinél lekezelt, az ugyanolyan néven nevezett betegség egyáltalán nem biztos, hogy a piramis minden esetben,
minden személynél le fogja tudni kezelni.
Az oka?
- Nos, mint ahogy mi sem vagyunk egyformák, úgy a betegségeink kialakulása, (lelki) oka sem azonos.
- A betegségeknek is vannak fokozatai, annak ellenére, hogy egy néven fut.
- Kérdés az is, hogy milyen más betegsége(i) van(nak) a másik kezeltnek? A másik
betegsége mennyire előrehaladott állapotban van?
Piramissal 4 (energetikai) testünket tudjuk kezelni
Ezek:
- éteri
- asztrális
- fizikai
- mentális.
A mai orvoslás ezek közül egyedül a fizikai testünkkel foglalkozik. A többi
érzékeléséhez, kezeléséhez nem rendelkezik megfelelő tudással és eszközökkel.
Kezelő piramisnál
- bizonyos magasságban csak a test egy része van a piramisban. Ilyenkor a piramis
gerinc irányú mozgatására szükség lehet.
- a problémát feloldhatjuk, ha elég nagy piramist építünk.
- a célzott kezelésnél jön elő ismét a test több lépésből való kezelése.
A kezelt a piramisban fekhet, ülhet, állhat.
Tapasztalatom szerint legjobb hatást fekvéssel lehet elérni.
Fontos kérdés
- ülés, állás esetén a felső teste milyen irányban van?
- fekvés esetén
- a test milyen irányban és a fej melyik oldalon van?
- hason, háton, vagy melyik oldalán?
Más irányba fordulással, más pozícióban fekvéssel más hatást, más eredményeket lehet elérni.
Korábban határoztam meg protokollokat. Mit hol érdemes kezelni? De idővel
rájöttem, hogy mi emberek nem vagyunk egyformák. Például nem származunk azonos
Lélekcsaládból. Így nem általánosítható a kezelés.
Nem adható meg olyan protokoll, ami minden esetben mindenkinél azonos hatás elérése mellett alkalmazható.
Piramisos kezelésnél megvan az a probléma, ha valaki intuícióval,
a másik érzékelésével nincs megáldva, akkor nem tud olyan hatékonyan kezelni, mint akinél
megvan ez a képesség.
Budapest, 2019. június 5.
Utolsó módosítás: 2024. március 3.
|