Piramissal és kristályokkal támogatott
fizikai közérzet javítás eszközei
A kezelés során használatos kristályokról

 

2011. január végére már több üzenetet kaptam álmomban. így a 2011. január 28-án nem csodálkoztam. Az üzenet szerint vegyek 2 db 4-6 cm hosszú egyhegyű hegyikristály és 2 db 2-3 cm átmérőjű rózsakvarcot. Az álomban szerepelt, melyik boltba menjek. és az is, hogyan készítsem elő a beavatásra a kristályokat. Az előkészületekre, a vásárlásra egy hónapot kaptam.

 

Vagyis először összehangoltak a 2 db hegyikristállyal. Ekkor már túl voltam a 180 piramisban töltött éjszakán. A sorban a kristályasztal megrendelése és felállítása, beüzemeltetése követte.

 

A kristályasztal felállítását követően érkeztek meg a további kristályok. Pontosan 4 nagyobb, amelyek a gyógyításban vesznek részt.

 

Amikor elmentem a megszokott kristályboltok mellett, erős késztetést, vonzást éreztem, hogy bemenjek. általában nem tartott sok időbe, mire ráakadtam a mágnesre". Bár az elején volt, hogy pár napig farkasszemet néztünk és csak utána került sor a szorosabb együttműködésre.

 

A szintek kezelésére használatos 4 kristály

Mielőtt belefognánk a témakörbe, emlékeztetni szeretnék a kristályasztal meglétére. A kristályok konkrét környezetbe érkeztek. Elképzelhetőnek tartom, hogy más gyógyítók, más anyagból készült kristályasztalt válasszanak és a más asztalhoz más kezeléseket támogató kristályok fognak érkezni.

 

A kezelés során olyan 10-15 cm-es átmérőjű sugárnyaláb érkezik a piramis csúcsán át. A kristályok nagyjából ennek megfelelő átmérővel rendelkeznek. Egyedül a rózsakvarc kisebb.

 

Elsőként a labradorit kristály érkezett. Olyan kígyófej forma.

 

Az érkezett kristályokat vásárlást követően, ha lehetett még azon a napon elvittem a Pilisszentkereszt melletti Mária forráshoz fürdeni és ha időm engedte, onnan együtt elmentünk a Rám-hegyre. Egészen pontosan a Ferenczy-sziklához. Ugyanezt az utat jártuk be minden Holdtölte előtti nap a már megérkezett kristályokkal a kezelések elkezdéséig. A kezelések megkezdése óta már ritkábban tesszük meg az utat.

 

A labradorit kristályt a 2. szintű kezelésnél használom. A 2. szintű kezelést követően ezt a kristályt nem lehet a berendezésben hagyni. Felhasználás után hideg folyóvízben tisztítani szükséges. A forrásvizes tisztításra mindig magammal viszem. Szeret fürdeni.

 

Másodikként érkezet a szeptária kristály. A kristályasztal legerősebb, ezért általános tisztítója. Ezen kívül a 3. szint kezelése tartozik még ide. Távgyógyítás, vagy minden olyan gyógyítási változatot követően, amikor a kristályasztalon speciális szűrők szerepelnek, akkor is mindig a 3. szintű kezelést vele végzem el.

A szeptária érzékeny a beállítására, tájolására. Csak egy féleképpen dolgozik együtt. Ha nem jól helyezem el, akkor szól, hogy állítsam át, forgassam el a megfelelő pozíciójába.

Vizes tisztítást nem igényel. De pár hónap után forrásvizes lemosást igen.

 

Az asztal alatt középen a parkettán egy db sólyomszem van minden egyes kezelés során. Feladata a földelés. Hármadikként érkezett a sorban. A kristályok eltávolításakor utoljára mindig a sólyomszem kerül ki. A sólyomszemet arra az átjáróra kell helyezni, ami az kristályasztal telepítése után az asztal alatt keletkezett. Vizes tisztítást nem igényel. De pár hónap után forrásvizes lemosást igen.

 

A sorban az utolsóként érkezett a poly-chrom-jáspis kristály. Az első szint kezelésére használom. E kristály használandó az első szintű kezelés után következő kristályasztal tisztítására is. Vizes tisztítást nem igényel. De pár hónap után forrásvizes lemosást igen.

 

2018 februárjában Egyiptomból egy fekete gránit Básztet szobor érkezett. Gyakorlatilag az összes szinten használatban van. A beszerzése óta leggyakrabban őt használom.

 

További kristályok

Lapi lazuli karperec.

Már régen érkezett. A finom érzékelést teszi lehetővé. Például gyerekek kezelése esetén használom.

 

Smaragd lánc.

Neki érdekes története van. Szintén egy álmomban szerepelt. Menjek el érte egy adott boltba. Nem tudtam miért megyek. Az is érdekes, az álom és a tényleges vásárlás között, majd 2 hónap telt el. De megvárt. Ha a gyógyításhoz használható újabb beavatást kapok immáron a piramisban, akkor a láncnak rajtam kell lenni. Egyébként a gyógyításban nincs szerepe.

 

Rózsakvarc.

Szintén már nagyon régen érkezett. Elsősorban beavatásnál használom. Illetve a normális kristályos gyógyításoktól eltérő helyzetekben. Például távgyógyítás esetén.

 

2 db egyhegyű hegyikristály

Amivel korábban összehangolásra kerültem. A kezelés sorozat elején a gyógyításban aktívan részt vettek. Ma már ritkán használom őket. A kezelések után hideg folyóvízben tisztítani szükséges.

 

A kezelések előtti összerendezés

A kezelések megkezdése előtt a kristályasztal friss forrásvízzel lemosásra került.

 

A mosást követően körülbelül 1 hétig az első szintnek megfelelő magasságon, az általános kristályasztal tisztító kristállyal üzemelt. Párszor késztetést éreztem, hogy így feküdjek be a kezelő felületre. Éltem is a lehetőséggel.

 

Az 1 hét eltelte után következett a beavató vagy más néven összehangoló szertartás. A szertartáson a 3 szintnek megfelelő kristály került fel egyszerre kristálytartóra. Egy rózsakvarccal egyetemben. Én a kezelő felületen helyezkedtem el. Nyakamban a smaragd lánccal és a lapis lazuli karpereccel. Az asztal alatt középen a parkettán pedig a sólyomszem foglalta el megszokott helyét. Párhuzamosan az asztallal. Körülbelül 1 órát tartott a szertartás. Bár nem voltam álmos, de a szertartás alatt elaludtam.

 

 

Budapest, 2014. április 16.

Utolsó módosítás: 2019. január 8.