Piramissal és kristályokkal támogatott
közérzet javítás eszközei
A kristályágyról

A piramisos kezelés kezdeteiről

Az eredeti elképzelésben az szerepelt, hogy egy ágyon fekszik a kezelt, akinek a gerince mentén végigmozog a piramis. Követve a gerinc hajlásait.

 

A kezelt feküdhet a hátán, akkor a gerince közel egyenes. Vagy ha háton feküdni nem tud, akkor az oldalán. Az utóbbi esetben sokkal erősebb görbületek vannak a gerinc mentén.

 

Még az eredeti elképzelésnél maradva, a mozgatás motorok segítségével előre programozottan történt volna. Lehetőséget biztosítva, hogy az előre programozott vezérlést bármikor meg lehessen szakítani. és joystickhez hasonló kézi vezérlésre át lehet állni.

 

Az elején még benne volt az a lehetőség is, hogy az ágyat mozgatom a piramis alatt, meg az is, hogy a piramis mozog az ágy fölött.

 

A kezelésről annyit tudtam már, hogy a végzője aktívan közre fog működni benne. Ennek megfelelően úgy gondoltam, az ágyon, a kezelő felület alatt vannak kis polcszerű képződmények, ahová a kezelő törökülésben vagy más módon fel tud ülni.

 

Miért szükséges a kristályágy?

Az egyenes piramis alapjára tükrözött tömegközéppontjában található halotti kamrákban a szarkofágot minden esetben egy kőkoporsóban, kristálykoporsóban találták meg.

 

Persze felvetődik a kérdés, az általunk „halotti”-nak nevezett terem tényleg az építtető halálával volt kapcsolatban? Nem kívánok itt a kérdésre felelni. Túl messzire vezet. Olyan területekre, ami itt most számunkra érdektelen.

 

Az egyenes piramisok tömegközéppontjairól tudjuk, hogy a megépített, Föld felszíne feletti részben van a kisebb energiájú hely. (A görbe piramisról már tudjuk, hogy pont fordítva működik. Tehát a kisebb energiájú hely van a földfelszíne alatt.) Ennek a helynek a rezgése éppen az újszülöttek rezgésének felel meg. Ezért használták e helyet szülőszobának a világ különböző részeiben. Például Dél-Amerikában. Az alsó tömegközéppontokról tudjuk, hogy ott nagyon magas fokú a teremtőerő. Egyiptomban több piramis szabad bejárását azért szüneteltették egy időben, mert a bejáró emberek legnagyobb félelmeiket valósították meg ott. Például olyan kígyók támadását, amelyek a Földön nem is élnek. Szerintem lassan eljutunk oda, hogy az ember belássa, ezek a helyek felkészülés, vezetés nélkül károsak. Akár az életre is veszélyesek.

 

Most térjünk vissza a kőkoporsó szerepére. A kőkoporsót minden esetben tájolva találták. Nem véletlenül. A kőkoporsó aktív része a „halotti” teremben végzett tevékenységnek. A piramis által gerjesztett energiát gyűjti össze. Tehát kondenzátor szerepet tölt be. Maga a piramis hegyén át érkező energianyaláb kevés lenne egy-egy kezeléshez. Viszont összegyűjtve, már megfelelő hátteret nyújt.

 

Vagyis a piramis alá nem elég egy közönséges ágyat tenni. Ekkor jött be, hogy a piramis alatti ágy csakis kristály ágy lehet. A kristály ágy pedig olyan tömeggel rendelkezik, mint a halotti kőkoporsók. A kristályágy mozgatását ugyan meg lehet oldani. De ebben a környezetben felesleges.

 

A kristály ágy azt is jelentette, hogy a vendég gerince mentén történő kezelés csak is a piramis mozgatásával válik lehetségessé. De ezt a gondolatmenetet itt most megállítom. Itt elsősorban a kristályágyat szeretném körüljárni.

 

A kristály ágy elkészítése

A kristály ágy név közismertebb. Hozzám a kristály kezelőasztal megnevezés közelebb áll. Az asztal magasságát 70 cm-ben határoztuk meg. általában ez a méret asztalnak alacsony. De ha az asztalon fekszik a kezelt személy, aki felett a kezelés során rendszeresen át kell hajolni a másik oldalára, akkor érthetőbb lesz a választás. Alapvetően a kezelőasztal felett mozgó piramis kezelőhelyei és a kezelés helyét biztosító helyiség belmagassága határozta meg ezt a méretet.

 

Kristály ágy

Alulnézetben és elölnézetben.

 

Az asztal lapja 90 cm x 210 cm-es. Mind a sarkai, mind teteje és az oldallapjai közötti él lekerekítésre került, hogy csökkentsem az előfordulható balesetek esélyét, számát.

 

A kezelt elhelyezkedhet rajta hason fekvésben is. Ezért rendeléskor kértem a masszírozó ágyakon megszokott fejkivágást. A fejkivágás méreteit a kivitelező eszközparkja határozta meg. A legtöbb vendég nem használja, bár lehet olyan eset, amikor hasznos.

 

A lapokból lehetett választani 2 vagy 3 cm vastagot. A kivitelező javaslatára a 3 cm-est választottam.

 

Az asztal lábát bonyolultabbnak gondoltam. A kivitelező gyakorlata volt itt is a mértékadó. Kettő, egymásnak hegyével szembefordított V betű képezi a kezelőasztal lábait. Az asztal lábait összesen 4 db 75 cm x 67 cm-es lap adja ugyanabból az anyagból, mint az asztal lapja. Az illeszkedési oldalnál ragasztva. és a ragasztás kiegészítő elemmel megerősítésre került. (Szerencsésebb lett volna a ragasztó felület növeléséhez használt kiegészítő elemet ugyanabból az anyagból választani.) Minden másban elégedett vagyok a kivitelezéssel.

 

Miután a kristály kezelőasztal kondenzátor szerepét tölti be, ezért érdemes a lábakat leszigetelni a talajtól. A szigetelést 3 mm-es hullámkarton lemezzel végeztem. Működés során megfelelőnek bizonyult a megoldás.

 

A kezelőasztal alatt parketta van, melyet az asztal felállítása előtt frissen lakkoztam le.

 

Az asztal ragasztva van a padlóhoz is a nagyobb stabilitás miatt. A ragasztást is szépen csinálták.

 

Az asztal összeállítása után pár nappal az asztal közepe alatt egy átjáró nyílt. Az átjáróra a kezelés során szükség van. A lakásban az egy olyan átjáró, amin keresztül csak kifele lehet haladni. Befelé nem.

 

Az asztal közepe alatt található átjáró a berendezés földelését biztosítja.

 

A kezelőasztal fejkivágás felőli vége Kelet felé néz. Kelet-Nyugati tájolású. A görbe piramis által meghatározott tűrésen, ±15º-on belül.

 

Először a kristályágy került elhelyezésre. E fölé került a piramis. A piramis elkészülte után 4 évvel megjelent az asztal 2 tengelyében egy Ley vonal csoport kereszteződés, mely a kezelésekhez hozza a szükséges energiát. A vonalcsoportnak pont a középvonala megy át az asztal 2 tengelyén. Mindkét vonalcsoport 19 vonalból áll. Teljes szélessége kb. 50 méter.

A Ley vonalcsoport miatt nem lehet ad-hoc kezelést végezni. Ez az oka, hogy a kezelést legalább 1 nappal előtte meg kell tervezni.

 

 

Budapest, 2019. január 7.

Utolsó módosítás: 2024. december 5.