Mit kezeltek sikeresen piramisokkal?
Tapasztalatom szerint piramissal csak azok foglalkoznak, akik elindultak az önismeret útján.
Fogalmazhatunk úgy is, hogy a felébredésük kezdeti szakaszán már túl vannak.
Ha valaki megkeres piramis témakörben, szinte mindig az az első kérdése, hogy mire lehet
használni?
Elöljáróban
a szuper gyógyító eszközökkel, mint amilyen a piramis, vagy a MedBed, csodákat lehet elérni.
A csodálatos gyógyulásoknak viszont sajnos van egy vonzatuk, mégpedig, ha valakit anélkül hozzuk egészséges
állapotába, hogy neki azért bármit kelljen változtatni, akkor az emberek zöme nem teszi meg a szükséges
változtatásokat. S ha nem teszi meg, akkor a meggyógyulása után ismét ugyanazt fogja létrehozni.
A szuper eszközökkel végzett gyógyulásnak 2 vonzata van.
- Az egyik, ha oda figyelünk az állapotunkra és ha érzékeljük a szükségét,
akkor ismét használjuk a piramist, vagy
- aki maradandó eredményt akar elérni,annak szükséges felfogni, a betegségünket mi
csináltuk magunknak. Ha változtatunk a szokásainkon, a környezetünkön, a hitrendszerünkön, akkor egy-egy csodás
gyógyulás lehet végérvényes.
Tehát csak a tudatos ember képes bajaiból kigyógyulni és a gyógyult állapotát megtartani, vagy az állapotát szinten
tartani.
Nos, összegyűjtöttem, mit értünk el, vagy mások miről adtak hírt.
Igazán csodálatos eredményekre képes. Természetesen káros mellékhatások
nélkül.
Bár mellékhatás lehet a tudatosodás útjára lépés. Hogy az káros-e?
Döntse el mindenki maga.
Irodalom szerint
Amit az interneten böngészve, vagy piramis energiáról szóló könyvekben olvasni
lehet:
- Biztosan mindenki hallott arról, hogy piramis alatt pengét, kést lehet élezni.
A Cseh Karl Drbal készített penge élező piramist és védette le.
- A gyümölcsöket hosszabb ideig lehet eltartani. (Ilyen kísérletet végeztünk a piramist
építő face-s csoportban.)
- Lehet növelni az idősebb magok csírázási képességét. (Ilyen
kísérletet végeztünk a piramist építő face-es csoportban.)
A piramis
- megsokszorozza a benne lévő energiát. (Erősítő tulajdonság.)
- energiával tölti fel az élőlényt.
- Ha valaminek, valakinek energiát adunk, akkor oda megy, ahol a legnagyobb szükség van rá.
Ha ott végzett, akkor megy a következő legnagyobb hiánnyal rendelkező helyre és folytatja a sort, amíg van mit tölteni.
- Olyan, mintha saját tudattal rendelkezne.
- De azzal nem foglalkozik, hogy a feltöltés mértéke elérte-e a befogadható maximumot?
Tehát lehetséges túltöltés.
Saját gyűjtés
Növények
- piramis alatt, közelében bővebb termést hoznak. (KL)
- Olyan is előfordult, aki nagyobb méretű zöldségekről számolt be. Bár
megjegyezte, hogy kevésbé volt ízletes. (KJH)
- A piramis környezetében élő növények igyekeznek bekúszni a piramis alá. (KL)
- Élelmiszereknek lehet növelni az antioxidáns értékét. (BL, KL)
- Masszírozáshoz használt olaj komponenseket lehet tölteni (BL)
Állatok
- méhészetben az egerek is a piramis alá költöztek pár év után. (KL)
- méheket kevesebb gyógyszerrel, antibiotikummal lehet tartani: (KL)
- piramis alatt lakó méhek által gyűjtött méznek az antioxidáns tartalma
lényegesen magasabb
napraforgó méz esetén a normál 1500 ORAC érték helyett 15.037 ORAC érték volt 2021-ben. (KL - a mérést
Egerben végezték)
Egyéb
- kristályok tisztítására, töltésére,
- orgonitok töltésére használható.
Ember
- Jól használható egyéni és csoportos meditációra.
- Erősítő tulajdonságánál fogva felerősíti az elmondott mantrák
által létrehozott energiát.
A piramis erősségének függvényében. (Például sima, betét nélküli léc piramis 8-szorozza.)
- Előző életekbe való utaztatásra.
- Rendezvény energiájának emelésére, a csoport által létrehozott energia
többszörözésére.
Akár a növekmény visszaadása a csoport tagoknak, akár elküldése a csoport, vagy
a vezetője által meghatározott célra.
- Piramis használata mellett az embereknél is csökken a gyógyszerigény. Például
inzulinról kaptam ilyen visszajelzést. (AS)
- Piramis használata mellett abba lehet hagyni pszichológiai, pszichiátriai segítő
gyógyszereket, amit máshogy nehéz. (DZs)
- 4-zet alapú, réz szaniter csövekből, vagy betét nélküli, vagy betétes
lécből készült piramisok
alatt tartózkodó személyek számoltak be önismeretről, testelhagyásról.
- Az erős piramisok mindazt tudják, mint gyengébb társuk, csak a többoldalúságuk miatt
arra ritkán használják.
Ellen javallat:
- A szervezetbe épített idegen anyag, például protézis, vagy törésnél rögzítő hurok, stb.
Kivétel a fogtömés és a testékszerek.
- Az energia igyekszik kilökni a testből az idegen anyagot. (Saját tapasztalat.)
Ezért általában a beépítést követő 12 hónapig (beépülés függvénye szerint) nem
javaslom a piramis használatát.
- Aki nem képes odafigyelni az őt érintő hatásokra, azoknál sem javaslom.
Piramis alá fekvés
- Javaslom a fokozatosság elvének betartását.
- Általában a nagyon energia hiányos, zömében fáradt és beteg emberek képesek
sok órát egyben eltölteni akár erős piramis alatt.
Valószínűleg kevesen tudnak róla, hogy a piramis fizikai közérzet
javításra is alkalmas.
- Van, aki fénykép alapján történő távkezelésre használja
Energia gyógyászatban a betegséget és az időskort energia hiányra vezetik vissza.
- Japánban volt egy ember az irodalom szerint, aki piramisban élt és egy idő után elkezdett
fiatalodni. Majd az illetőt megölték.
- Már nekem is mondta idős 70+-os ember éppen a 8-szög alapú piramis alatti tartózkodása során, hogy
a lekapcsolt sejtjei sorban kapcsolódnak vissza a működésbe.
- Energia gyógyászok írják, ha egy sejtnek van elég energiája, akkor az a sejt
nem hoz létre salakanyagot, amit böjttel kellene kitisztítani,
nem kezd el mutálódni, vagy
ha már mutálódott, akkor elkezd visszatérni az egészséges állapotába.
- A piramis alkalmas a szervezetben lévő gyulladások megszüntetésére.
A piramis a rejtett gyulladásokat is felszámolja.
Például ilyen lehet gyökérkezelt fog, fogíny gyulladás, ízületi gyulladás, stb..
A különböző alakú, erősségű piramisok másra használhatók
- A betét nélküli léc piramis elsősorban utaztatásra és
- karmikus terhek tisztítására jó.
- Illetve napi rendszeres használat esetén hozott meglepő eredményeket (például ízületi gyulladás
megszüntetésében).
4-zet alapú piramisoknál
- Ahogy növelem a betét keresztmetszetét, úgy már fizikai közérzet
javításra is alkalmas.
- Tömör kör 14 mm-es keresztmetszet esetén már nem volt szükség a kezelt energetikai
rendszerét megtisztítani és kinyitni.
- Tömör kör 15 mm-es keresztmetszetű vörösréz használata esetén már érnek el jó eredményeket
egészség helyreállításban,
(nem mindennapi) kezelés során, lefelé hajló piramissal.
- Az energia akkor a leghatásosabb, amikor a betegség kialakulási fázisában van.
8-szög alapú piramisoknál
- még kevés a tapasztalat
- visszakapcsolja a működésbe a már lekapcsolódott sejteket - 70+-os kezelt számolt be
róla.
- Lényegesen nagyobb energiát hoz létre, mint négyszög alapú, azonos
betétméretű társa.
A fej kezelése
- Tapasztalatok szerint a fejben lévő betegségek időszakos kikapcsolására,
kezelésére
az általam eddig épített piramisok eseti kezelésre még nem elég hatékonyak. Bár kevés esetben
vizsgáltuk.
Konkrét tapasztalatok:
- gyorsítja a bordatörésből való felépülést,
- gipszelt csont törés esetén szintén gyorsítja a felépülést
(De, ha a törést idegen anyaggal rögzítik, vagy protézist raknak be, akkor lassítja! )
Meg lehet szüntetni
- a sokízületi gyulladást (kézfejeken volt a gyulladás),
- a lábfejen lévő cisztát,
- a glutén érzékenységet,
- a cukorbetegséget,
- vesekövet el lehet tüntetni a veséből és a húgyutakból is,
- zsírmájat
- és vannak nem publikálható eredmények.
Megjegyzés
- Az egészség jobbító eljárásoknál alap, hogy ugyanazt az eredményt
bárkinél, de legalább nagyobb %-ban el lehessen érni.
- Piramisok használatánál itt még nem járunk.
- Vannak olyan emberek, akiknél sikerül eredményt elérni és vannak olyanok is, akiknél
nem.
- A tapasztalatok szerint a jelenlegi piramisok még nem elég erősek az általános
sikerességi mutatók eléréséhez.
Maklár, 2023. január 7.
Utolsó módosítás: 2024. augusztus 22.
|