A piramisos kezelés pozícionálása

 

A face-es oldalamon egy Reiki mester, oktató igyekezett tájékoztatni, hogy a Reiki mennyivel jobb, mint a piramis alatti kezelés. Hatására jöttem rá, hogy szükséges pozicionálni az emberek által nem ismert piramisos kezelést.

 

De kezdem máshol.

Korábban, fiatalabb koromban azt tanultam meg, ha valamibe intenzíven beleteszem az energiámat, akkor annak megfelelően jobb eredményeket kapok, tudok létrehozni. Ilyen volt a vezetett és önállóan gyakorolt tűzlégzés, a kriya tantra kobra gyakorlatai, a kundalini kígyó gyakorlatok, a mantrázások piramison kívül és piramis alatt, stb. .

 

Ugyanezen gondolatok mellett kezdtem el azon gondolkozni, ha a piramisos kezelés komoly eszköz igénnyel rendelkezik, más energia gyógyászati ágakhoz képest, akkor valahol az eszköz beruházásnak illene visszatérülni és valóban. Így is van.

 

A Reiki kuckóban évekkel ezelőtt rendszeresen jártam én is másokat kezelni. A harmincas éveimben járhattam akkor és a lányok, nők körében szóbeszéd volt, hogy idősebb férfiak azért járnak oda Reikit adni, hogy végig taperolhassák a csinosabb fiatal lányokat. Közben az energia tudatos. Ha megfogom az illető lábát, ahol a meridiánok végeire felrakott energia a test minden pontjára pillanatok alatt eljutnak, akkor gyorsan kiderül, hogy nem volt szükség az energia bevitelre a teljes test felületen.

Piramis alatti kezelésnél már csak a lábfej és a váll érintést gyakorlom a legtöbb esetben. Kivételt képez az energetikai és karma tisztítás.

 

Másik kérdés, hogy a Kuckóban egy-egy ember órákig szívta magába az energiát. Ha valaki krónikus beteg volt, akkor azt a személyt többen töltöttük órákig, mire eljutottunk oda, hogy a kezelt már nem szívta magába az energiát.

 

Szekér István - Csontkovács megosztott tapasztalatából olvashattuk, hogy egy 16 mm-es vörösréz betétes, testre helyezhető, 50 cm alapélű piramisnál ez mindössze 15 perc alatt megtörténik.

 

Van más forrás is, ahol kezelnek az általam készített kezelő piramissal és 10 perc alatt is döbbenetes eredményeket értek, érnek el. De nem publikálják, mert kapcsolatunk elején én pár eredményt kiírtam nyilvánosra, aminek az lett a következménye, hogy az Origó díszhuszárjai azonnal kuruzslással vádolták az intézményt és rajtam, a megosztón és a vezetőségen kívül emailt küldtek az összes dolgozónak és elküldték számukra a lejárató videójuk linkjét.

(Ettől persze egy időre megromlott a kapcsolatunk.)

 

Közben azt látom, tapasztalom, hogy akik a piramisaimmal elkezdtek kezelni, azok abban törik a fejüket, hogyan tudnának nagyobb, erősebb piramissal, vagy piramisokkal dolgozni? Igen, az elért eredmények nagyobb ügyfélkört és több bevételt is hoztak, hoznak számukra.

 

Piramis alatt alapvetően 3-féle képpen lehet ’kezelni’.

  • Az egyik változatnál csak töltődik a kezelt a piramis alatt. Itt szűken vett kezelésről nem beszélhetünk. A tapasztalatok szerint az energia tudatos és a legnagyobb energia hiánnyal rendelkező helyet tölti fel először. Majd sorban egymás után az egyre kisebb energia igénnyel rendelkező helyeket. A kezelt ezért általában arról számol be a piramis alatt tartózkodás során, hogy a testének különböző pontjaiban történik valami érdekes, valami jó és utána általában sokkal jobb az illető közérzete.
    Volt olyan, aki arról számolt be, hogy egy rendezvényen a 8-szögű piramis alatt eltöltött pár perc után 1 hónapig nem érzékelte az energia hiányát a testében. (Igen, ehhez szükséges, hogy az ember figyeljen magára. Érzékelje, a szervezetének mire lenne szüksége és tegyen is a felmerült igények teljesítésére.)
  • A másik változatnál kezelőn keresztüli nagyobb energia bevitel történik. Itt a kezelő ugyanúgy csatorna, mint más energia gyógyítási irányzatoknál. Itt nem működik, hogy a kezelő a saját energia készletéből adna kezelés során, amivel az energia gyógyászokat igyekeznek lejáratni. Kezelés esetén a kezelőn hatalmas mennyiségű energia folyik át, amitől előfordulhat olyan állapot, hogy a kezelő nem bírja a kezelést és le kell állni a folyamattal. Leállás a kezelt okán is előfordulhat és elő is fordult már párszor. Leginkább az első kezelés alkalmával.
  • Korábban is előfordult, hogy a kezeltre eszközök és/vagy ásványok kerültek. Új változatban a kezeltre a nagy piramis alatt, vagy más környezetben kis öszvér piramisok kerülnek.

 

Arról is van tapasztalat, ha a kezelt, vagy a kezelő a folyamat befejezése előtt dől ki a sorból, akkor a piramis alatti kezelés után, amikor nyugalmi helyzetbe és befogadó állapotba kerül a kezelt, akkor fejeződik be a félbehagyott folyamat.

Előző életbe utaztatás során is előfordult már olyan, hogy a piramis ilyen megoldással fejezte be a folyamatot. A tapasztalataim szerint piramis alatti utaztatásnál nem fordulhat elő, hogy az utazót a kezelő ott hagyja valahol fél úton, ami más módszereknél előfordulhat. Akár direkt károkozás, akár figyelmetlenség, vagy kimerültség okán.

Piramis alatti kezelésnél előfordult már, hogy a kezelt több előző életében is járt, ahol ugyanaz a probléma előfordult életei során és a több szemszögből való rálátás jobb megoldást hozott.

Az utaztatásnál lehetőség van rá és azt is szoktam használni, hogy az összes információ menjen a kezelthez. Amelynek hatására a kezelő félre értelmezései kiiktatásra kerülnek. A kezelt azokat az ismereteket kapja meg, ami alapján pontosan tudja értelmezni az üzeneteket. Vannak közöttünk olyanok, akik félnek a közvetlen üzenettől. Ebben az esetben az utazás elején jön hozzám némi ismeret, hogy pár megerősítéssel elfogadja az illető, hogy a kapott üzenet valós.

 

A későbbi befejezés nem csak a folyamatban bekövetkezett szakadás miatt következhet be, hanem a kezelést egy évre előre lehet programozni, hogy mikor milyen beavatkozások következzenek be?

Ezzel sem találkoztam a Reikinél.

 

Miután kezelőn keresztül sokkal nagyobb az energia bevitel, ezért első alkalomra csak 1 órás piramis alatti töltődést szoktam javasolni, ha hozzám jön valaki. Egy óra alatt, illetve utána kiderül, a kezelt mennyire bírja az energiát? Mennyire tölti túl? Illetve arra is fény derül, hogy a kezelt energia hiánnyal, vagy energia túltöltéssel szenved és abban kér segítséget. A kezelt általában nem ismeri fel, hogy neki a többlet, vagy a hiány okozza a gondját. Ha valaki az első órát jól vette, akkor van értelme tovább, a kitűzött cél irányába lépni.

 

Az általam készített piramisoknál az a tapasztalat, hogy a kezelő piramishoz kapcsolódik egy szellemi segítő, aki otthonosan mozog a piramis által elérhető eredményekben és az oda vezető utakban, valamint, aki a kezelt felsőbb vezetőjével beszéli meg a kezelés elején, mire van a kezeltnek leginkább szüksége és annak a megoldása irányában történik előrelépés.

 

Piramis alatt több kezelés lehetséges. Azt, hogy a több lehetőségből mi valósuljon meg, azt célok megfogalmazásával, a gondolataink irányításával lehet befolyásolni. Ez is arra utal, hogy a piramist a tudatos emberek képesek jól kezelni és felhasználni.

 

Az egyre erősebb piramisok már olyan távlatokat mutatnak, amit nem lehet eszköz nélküli energia kezelő eljárásokkal megoldani. Vagyis megtérül az a befektetés, amibe az eszköz, vagyis a piramis kerül. Otthoni használatnál és kezelő helyek beruházásainál is.

 

A teljességre törekvés miatt még pár gondolat.

 

A Reiki alapvetően szimbólumot használ. Ehhez képest piramis alatti kezelésnél nincs szükség semmilyen szimbólumra. Tisztán szeretet alapú energiát használ.

Ha egy pár ül be a piramis alá és jó az érzékelő képességük, akkor arról számolnak be, hogy vagy szívből szívbe kapcsolat alakul ki közöttük már az első percektől, vagy 7 csakrás kapcsolat. Mindkettőt elég nehéz más eljárásokkal percek alatt létrehozni. A piramisnál pedig így működik.
Persze, ha a pár még nem annyira tudatos, hogy ilyen mértékben tudjanak érzékelni, akkor csak azt érzékelik, hogy valami jó történt, csak nem tudják azonosítani, hogy mi?

 

Miután Reikit és piramis alatti kezelést is műveltem, így van összehasonlításom. A 2 energia között nincs különbség a tapasztalatom szerint. Az energia annak függvényében jön le, hogy a befogadó mit képes kezelni, befogadni?

Tapasztalatom szerint az elkezdett és bármilyen oknál fogva megszakadt folyamatot a piramis mindig befejezi, míg ugyanez a Reiki esetében nem történik meg.

 

A Reikinél a szintek rezgésszint emeléssel járnak.

Piramis esetében a rezgésszint emelést önmunkával, önfejlesztéssel el lehet érni. Akár a megvilágosodás 1200-1500 Hz-es szintjét is, ahová a Reiki beavatások nem visznek el.

A piramis alatti kezelésnél nincs szükség újabb beavatásokra, újabb szimbólumokra és újabb lehúzásokra.

Energia munkára több lehetőség is elérhető, annak függvényében, hogy egyedül élünk, vagy párkapcsolatban. Például egyéni munkában a mantrázás, a kundalini kígyók emelése egy-kettő, vagy 3 kígyóval használható, míg párkapcsolat esetén a tantrikus energia gyakorlatok lehetnek szolgálatunkra. Stb.

 

Tapasztalatom szerint a piramis alatti kezelést csak az választja, aki már elindult az önismeret rögös útján. Ehhez képest a Reikit olyanok is választják, akik éppen a Reikit használják fel az elinduláshoz. Persze ebben az is benne lehet, hogy a Reiki sokkal inkább közismert, illetve az is, hogy a Reiki nem igényel eszközt, míg a piramisnál kiderült, hogy ugyancsak eszköz igényes.

 

2013 óta dolgozom piramissal. Az eltelt években azt tapasztalom, hogy az egyre erősebb piramisokkal egyre több mindent lehet elérni.
A Reikiben ugyanez a távlat nem létezik.

 

 

Maklár, 2024. március 1.

Utolsó módosítás: 2024. augusztus 22.