Betegségek kezelése
A mai korban általánosan elfogadott, hogy vért vesznek. A vérvételből megállapítják, hogy milyen anyagokból
van kevesebb a normálisnál és az alapján javasolnak gyógyszert, vitamin készítményeket, vagy táplálék kiegészítőket.
Ennek egyszerűbb módja, ha jelenségekről beszélünk és jelenségek alapján mondják, hogy ha például lábikra
görcsöd van, akkor egyél magnéziumot. (Ilyen esetben nem foglalkoznak azzal, hogy valójában mi okozza a lábikra görcsöt?
Mert például az asztrális testben lévő idegen lény is lábikra görcsöt okoz, vagy ha valaki vízérben áll, vagy úgy ül,
hogy a lábai a vízér fölött vannak, akkor is jelentkezhet lábikra görcs.)
Ugyanezt a problémát fel lehet úgy is oldani, ha a személy lábikra rezgésével rezegtetem meg a lábszárát.
Ez a rezgés nagyságával való kezelés.
Vagy ha piramissal kezelem, akkor energiát adok a lábszárnak, amit úgy is be tudok vinni, hogy a test más
pontján vezetem be az energiát érintéssel és úgy is be lehet vinni, hogy érintés sincs. Például piramissal.
A piramis is lehet nagy, amibe bele lehet feküdni, vagy bele lehet ülni és lehet kicsi, ahol a piramisunkat
csak egy csakrára tesszük rá, vagy a test bizonyos pontjára, pontjaira.
Ha a piramist a fejtetőre, vagy a gyökér csakrára teszem, akkor is eljut az energia a lábszárhoz, ha ott
van rá igény.
Az emberi testben megjelenő betegségek az energia szint kezelések esetén energia hiányként jelentkeznek.
(Akkor is energia hiányként jelentkezik, ha valaki állandó energia túltöltésben van. Például Szent-György-vonal felett
tölt sok időt a munkahelyén, vagy éjszaka a lakásában, a háló helyén 1 éven túl.)
Ha kémia folyamatokra vezetem vissza, akkor az energia hiány megjelenhet például:
- oxigén hiányban, vagy/és
- sejt táplálék hiányban, vagy/és
- savasság eltolódásban, stb.
A problémát okozhatja a hajszál erek elégtelen állapota, vagy leállása az adott területen.
A beteg sejtek lehetnek:
- lekapcsolt, vagy
- halott, vagy
- gyulladt, vagy hosszas állapot fent állás esetén
- elkódolt, módosult állapotban. (Ilyenek például a rákos sejtek.)
Mindez a sok ok lekezelhető, ha az adott sejt egészséges működéséhez elégséges energiát vezetünk be.
Van olyan hozzáállás, hogy ha a rákos sejteknek elég energiát adunk, akkor jobban szaporodnak, de ez
a valóságban nem így van. A sérült és elkódolt sejtek visszaállnak normál működésre, ha folyamatosan elégséges
energiát biztosítunk számukra. Ha az energia utánpótlás nem folyamatos, hanem eseti, akkor is a bevitt energia
mennyiségével és a gyakorisággal kezelhető, hogy a kérdéses sejtek folyamatosan elégséges energiát kapjanak.
Az alkalmanként bevitt energia mennyisége energia szintben jelenik meg az emberben. Ilyen alapon
tekinthetünk az emberre, mint egy akkumulátorra. Az emberi szervezet képes a túltöltés magában tárolni bizonyos
feltételek mellett. Az elektromos hálózatok erre önmagukban nem képesek. Ahhoz kell valamilyen ionizációs tér,
hogy a töltéseket meg tudjuk tartani. Az egészséges emberben jelen van ez a képesség.
Érdekes, ha a túltöltést például a napi rendszerességgel Szent-György-vonal feletti sok órás
tartózkodás okozza, akkor az ember kb. 1 évig bírja a túltöltést, utána az emberi szervezet fáradsággal,
kimerüléssel jelzi, az állapotot. Ugyanúgy, mint a lemerített embereknél láthatjuk.
Viszont, ha piramissal hozom létre a túltöltést, figyelve az ember befogadási kapacitására,
akkor a befogadható töltés mennyiségét, azt a határt, amikor az ember már átbillen kimerült állapotba,
tudom emelni.
Ha sérül az ionizációs tér az emberben, akkor van esélye beteg állapotok megjelenésének.
Valószínűleg ennek köszönhető, hogy tengerparton, sós párával telt környezetben, hegyi
környezetben, ionizációs környezetben, például Visokoi RAWNE alagutakban, vagy a Hórus rúdjaival
(töltettel rendelkező réz és cink rúd párral) fantasztikus egészség helyreállításokat tudnak létrehozni
rövid idő alatt. Például az oroszok 2 hetes helyreállítási időt publikáltak Hórusz rúdjaival tengerparti
környezetben agyvérzést követően.
Maklár, 2023. január 7.
Utolsó módosítás: 2024. augusztus 22.
|