Energia töltés kezelő nélkül

 

Piramis alatti kezeléseknél ez a szokványos hozzáállás.

A kezelt beül, vagy befekszik a piramisba.

Ott megkapja az energia adagját és ennyi a történet.

Ekkor azt használjuk ki, hogy a piramis egy energia gyűjtő, mely a környezetében lévő éterből képes kinyerni az energiát és nyújtani annak, aki, vagy ami a piramisban tartózkodik.

 

A piramis jellemzője, hogy az alulról érkező földsugárzást az oldalélein keresztül kidobja, ha elég erős a piramis. Ha nem, akkor a piramis belső terében megjelenik a földsugárzás hatása.

 

A piramisba ülve feküdve erősíthetjük a kívánt hatást, ha

  • a piramisban energia munkát végzünk (lehet ez mantrázás, jóga, vagy más gyakorlatok, tantrázás. Végezhetjük egyedül, párban, vagy csoportosan.),
  • a figyelmünket arra összpontosítjuk, amit szeretnénk elérni.

 

A piramisba tartózkodásnak akkor van értelme, ha a rossz dolgainkat nem visszük be a piramis alá, mert az is fel erősödik. A legtöbb piramis csak erősít. Jót és rosszat egyaránt.

Csak a 8-szög alapú piramis az, ami a rosszat átforgatja jóra.

 

Ha a piramisba tartózkodva szédülünk, akkor érdemes kijönni a piramis alól és földelni. A szédülés a túltöltés jele. Földeléssel max. 5 perc alatt megszüntethető.

 

A piramisos kezelőkben valamiért szokás, hogy a kezeltet a Király kamra magasságába ültetik, vagy fektetik. A kérdés azért érdekes, mert az egyenes piramisoknak az a leggyengébb kamrája. A Király kamra a megépített piramisrész magasságának az alsó negyedelő pontjára esik.

A megépített piramisrészben, közvetlenül az alap fölött található a Királynő kamra, amely sokkal erősebb.

Ha a Király kamra erősségét 1-nek veszem, akkor a Királynő kamra erőssége 7,5.

Szerintem a fektetéssel jobb eredményeket lehet elérni.

 

Négyzet alapú piramisoknál fontos kérdés a tájolás.

Az északi félgömbön a piramist alkotó alapnégyzet egyik oldala az észak-déli iránnyal párhuzamos. Minél pontosabban van tájolva, annál erősebb a piramis.

 

A piramisban ülve, feküdve fontos kérdés a testünk milyen irányban van és az is, hogy a fejünk ennek az iránynak melyik oldalán van. Más helyzetben más a piramis hatása.

 

A piramis alapból tölt. Tehát energia hiányos állapot megszüntetésére alkalmas.

Energia hiányt okozhatnak

  • embertársaink (különösen szexuális életet már nem élő idős emberek - nők és férfiak vegyesen)
    másképpen fogalmazva, azok az emberek, akik nem tudják, hogy a környezetünkben van elég
    szabad energia, amit magunkhoz lehet venni és lehet használni,
  • energia elszívást végző földsugárzások, például vízér,
  • energia elszívást végző egyéb sugárzások például emelt elektromos és mágneses erőterek, 5-6G, stb.,
  • betegség.

 

Arra azonban érdemes figyelni, hogy a piramis nem figyel a túltöltésre. Ezért túltöltés esetén földelni szükséges. Földelésre több lehetőség is létezik.

 

Bármilyen erősségű piramis, ha már a környezetében, vagy benne vagyunk, akkor tölt. Kezelés nélkül is. Kezeléssel a töltés mennyiségét, erősségét és sebességét lehet növelni.

 

 

Budapest, 2024. augusztus 25.

Utolsó módosítás: 2024. augusztus 25.