Andrési Attila természetgyógyász-bioenergetikus,
vasútgépészmérnök, szakinformatikus kutatásainak
eredményei rúd piramisok témakörben
Pyramids.hu
2026. február 12-én jutottam el oda, hogy ne csak a kezelésekről legyen nemzetközi kitekintés, együttműködést,
hanem általában, a piramisok felhasználásáról.
Elsősorban azért, mert a Magyarországon elért kezelési eredményeket nem lehet közreadni.
A "Működés" menüpont alatti tartalmat mindenkinek javaslom elolvasni.
Ha szeretnéd felvenni velem a kapcsolatot, akkor elérhetőséget találsz az "Egyéb" menüpont alatt.
Az oldalt csak magyar nyelven készítem. Az interneten elérhető Google és más gépi fordítók
lehetővé teszik bármilyen más nyelvre való lefordítását. Ezért nem látom értelmét más nyelven is publikálni.
A más nyelven közreadott interneten elérhető anyagokat én is zömében gépi fordításban olvasok.
Hatalmas tiszteletem azoknak az embereknek, akik több nyelven beszélnek, írnak. Ebben az életemben nem kaptam rá lehetőséget.
Többszöri próbálkozásra azt kaptam, hogy ezen a téren már előző életeim során bizonyítottam. Most nem az a dolgom.
A képen: 4-dik generációs kezelő piramis Kecskeméten
betétes, sokszög alapú (itt 8-szög), lépcsős (egyenes)
Itt rúd piramisokkal, vagy rúd piramisokkal elérhető eredményekkel, kutatásokkal kapcsolatos leírásokat találsz.
Kezdjük az elején. Mit nevezünk rúd piramisoknak?
Azokat a csúcsos, vagy csonka gúla formákat, melynek csak az élei kerülnek megvalósításra.
Az alapsokszög számától és az oldal kialakítástól függetlenül.
Egy kis segítség az elinduláshoz, ha most jársz itt először.
Ha érdekelnek a piramisok, de még nem sokat tusz róluk,
akkor javaslom kezdésnek a Működés / Elmélet fejezetet. Azzal megalapozod a
témakörrel kapcsolatos későbbi ismereteidet, tudásodat.
Ugyanezt javaslom azoknak, akik már sokat olvastak a piramisokról, de
még az olvasmány élményeik nem kerültek rendszerezésre.
Aki szeretne magának piramist építeni, 3 kiviteli tervet talál
az éPítés / Kiviteli tervek fejezetben. Lényeges, hogy a felső csúcsot
a leírás szerint készítsd el. A többi részletében szabadon változtathatsz rajta.
A HOLD hegyű, egyenes kezdetűt kérik legtöbben.
Ha kérdésed van, kérlek keress meg!
Ha még nem csináltál HOLD hegyet, akkor először csinálj egy próbát. A
kiszemelt anyaggal, mérettel, esetleg betét mérettel csak akkor, ha már jól meg tudod
csinálni. Legnagyobb hibalehetőség abban van.
A leírásból a méretek hiányoznak. Ennek kapcsán is keress meg! Segítek.
A 13 cm-est ajánlom
ásvány töltet nélkül asztrális lények távoltartására, például gyerek szobába.
betegségek helyi kezelésére ásvány töltettel.
Az Első generációs - kezelő piramisom kiviteli
tervét a Kezelők, kezelés / Eszközök / Kiegészítők (8) fejezetben lehet megtalálni.
Ha otthonosan mozogsz piramisok témakörében és érdekelnek a kutatási
területeim mellett az elért eredményeim, akkor a K+F
fejezetet javaslom.
Ha érdekelnek a kezelések, akkor a Kezelők, kezelések
menüponttal indulj el. 3 területre bontottam.
Eszközök - kezelésre használható eszközökből ízelítő ötletek.
Eljárások - kezelési eljárásokról.
Kezelési helyek - Mi hol kezelünk és az általam épített piramisokkal
hol kezelnek mások?
Ha piramist szeretnél rendelni,
és nincs időd utána olvasni a részleteknek - akkor kérj konzultációt.
ha van időd a tájékozódásra, akkor javaslom az elmélettel kezdeni,
majd a Piramis tervezési segédlettel folytatni. Abban kapod meg, milyen lehetőségek vannak.
Miután nagy vonalakban tájékozódtál, akkor kérlek, keress meg a részletek megbeszélésére. Köszönöm.
Egy kis segítség a menühöz.
1 (index) - ugyanerre a lapra hoz vissza.
Működés
elmélet és
gyakorlat.
Építés
tervezés,
rendelés, (Itt találod a kezelések, piramisok árait)
kiviteli tervek és
használt piramisok.
Kőöntésről.
Kezelők, kezelés
eszközök,
eljárások és
kezelési helyek.
K+F - kutatás és fejlesztés témakörei:
Piramis energiát létrehozó térbeli formák és működésük.
A kezelésekről (Piramisok hatása az emberre és kezelések).
Piramisok energiájának felhasználása.
Idegen lények jelenléte, megjelenése a piramisos kezelésben.
Kapcsolatom a piramisokkal.
Nem keresett, de kapott eredmények.
Egyéb
Utazások piramisokhoz.
Tudástár.
Kapcsolat.
Rendezvények, találkozók.
Változások - a rendszeres olvasók itt kövehetik, hogy az utolsó látogatásuk
óta történt-e változás?