Asztrál lények távol tartása piramissal

 

Főként kisgyerekes házban fordul elő olyan jelenség, hogy amikor kint sötét van és leoltásra kerülnek a villanyok, a pici látszólag minden ok nélkül felsír. Ha a szülők közül valaki „látó”, akkor hamar rájöhet, a felsírás oka, hogy valahonnan a piciben félelmet keltő asztrális lény került elő.

 

A jelenség nem csak piciknél, hanem már nagyobb gyerekeknél is előfordul. Ők általában megmondják, hogy a nem kívánatos lény, vagy lények hol találhatóak a szobájában, a lakásban. Ha a szülők bolondnak nézik ezért gyereküket, akkor a gyerekek egy idő után nem fogják látni a betolakodókat. De a rossz érzésük, a félelmük megmarad.

 

Az érzékenységük nyitásán dolgozó, lassan látóvá váló felnőtteknél is előfordul az a jelenség, hogy ok nélkül kiráz minket a hideg. A hidegrázásnak e mellett lehet sok minden más is az oka.

 

átjárók az asztrális világba

 

Az utóbbi 5-10 évben nem jártam olyan lakásban, ahol ilyen átjárót nem találtam volna. A mi lakásunkban például 20 db feletti az ilyen átjárók száma.

 

Egy időben azzal próbálkoztam, hogy az átjárókat rendre lezárjam. A lezárás nem sikerült állandóra. Mindig, bizonyos idő elteltével az átjárók újra nyitásra kerültek. A záráshoz különféle technikákat alkalmaztam. Ennek ellenére is újranyíltak az átjárók.

 

Az átjárók kérdésében konzultáltam Dániel (korábban Baranyai) Zsuzsival. Ő úgy tartotta, nem véletlenül vannak azok az átjárók nyitva. Idővel talán a Zsuzsi hatására én is erre a következtetésre jutottam.

 

Talán a Zsuzsinak köszönhetően már nem zárom le az ilyen átjárókat. A lezárás helyett találtam más megoldást.

 

 

A szükséges piramis és elkészítése

 

A piramisok lelke leírásban az 5-dik típusú, vagy más néven HOLD piramis hegy szolgál az asztrális lények eltávolítására, távol tartására.

Az asztrális lények távoltartására elégséges egy 13 cm-es alapélű kicsi piramis.

 

Elhelyezhető a védeni kívánt személy környezetében, piciknél ágya mellett. A piramist öszvér kialakításának megfelelően elégséges nagyjából, ±15º-on belül tájolni. Vagyis valamelyik oldalát ilyen pontosságon belül az észak-Déli iránnyal párhuzamosan állítani. Az öszvér kialakítás itt azt jelenti, hogy egy egyenes és egy görbe piramis került egybeépítésre. Az egyenes piramis 2x2 cm-es keresztmetszetű lécből, a görbe része hurkapálcából készül. Részletek a Piramisok működése haladó szinten leírásban található.

 

 

Az egyenes piramisrész

 

Az egyenes piramisrész elkészítésének műveleti sorrendje az alábbi ábrákon látható. Az illeszkedő részek ragasztással lettek rögzítve.

 

 

13-as kis piramis alap éle

13 cm alap élű kis, egyenes piramis alap élének műveleti lépései

 

  1. Az ábrán látható L=130 mm hosszúságra vágjuk a lécet,
  2. majd a végeit 45º-ban, az ábrának megfelelően levágjuk.

 

13-as kis piramis oldal éle

 

13 cm alap élű kis, egyenes piramis oldal élének műveleti lépései

 

Az oldal él az egyszerűség miatt készült 45º-os véggel. Működés szempontjából belefér ekkora egyszerűsítés.

 

Műveleti sorrend:

  1. Az oldaléleket alkotó léceket az ábrán látható 127 mm hosszúságúra vágjuk.
  2. A léc mindkét végét 45º-ban levágjuk.
  3. Kiszerkesztjük a levágandó darabot. (Szög megadás helyett él hosszakkal dolgozva. Mivel azt könnyebb a lécre mérni.)
  4. A berajzolt vonalak mentén levágjuk a leeső darabot. Az eltéréseket, a keletkezett éleket, sorjákat csiszoló vászonnal igazítjuk, simítjuk.

 

Az elkészült HOLD hegyű egyenes piramis

 

 

A görbe piramisrész

 

A görbe piramis esetében a törésvonal alatti piramis részt alsó, míg a fölötte lévő részt felső piramisnak nevezem. A törésvonal értelmezésem szerint mindig a felső piramis alap éle.

 

A görbe piramishoz szükséges hurkapálca méretek az alábbiak:

Alsó él hossza=        52,0 mm

Felső él hossza =     81,0 mm

Felső alap hossza = 96,0 mm

 

A hurka pálcák előkészítése

A hurkapálcák végeit derékszögben vágjuk a fenti méretekre.

Majd az alsó él egyik végét kb. 45º-ban levágjuk. Ide fog illeszkedni a felső él.

A felső él csúcsba futó végét úgy alakítjuk ki, hogy a 4 él egy csúcsba fusson össze (Lásd - A piramisok lelke leírás 3-as hegy típusát). A felső él hajlásának megfelelő szögben levágjuk, és mindkét oldalról az illeszkedéshez 45 º-ban, vagy vágjuk, vagy tűreszelővel lereszeljük.

A felső alap éle két végét kör profilú tűreszelővel érdemes kicsit bereszelni. így könnyebben tudjuk beragasztani a helyére. Nem utolsósorban szebben is néz ki. (Ha valaki igényli, hogy a hurkapálcák alakításáról is készüljön rajz, kérem, írjon levelet. Köszönöm!)

 

Az egyenes piramisra úgy tesszük fel a hurkapálcákat, hogy az egyenes piramis oldal éleit szükség szerint bevágjuk. A bevágott élek stabilabb alapot adnak a nagyobb ragasztható felülettel. A hurka pálcával szerelt öszvér piramis mérete nem nagyobb, mint az egyenes piramis alapja és magassága.

 

 

Az elkészült piramis

 

Úgy gondolom, a leírás alapján elkészíthető a HOLD hegyű 13 cm-es alapélű, kicsi, öszvér piramis.

 

Az elkészült öszvér piramis hatását, hatékonyságát növelhetjük, ha a piramis belsejébe rózsakvarcot helyezünk.

 

A megrendelt pici piramisokat 2015 áprilisától már úgy készítem, hogy a hegyükbe, egy körülbelül 8 mm átmérőjű rózsakvarcot helyezek.

 

Ha leírás alapján mégsem menne, vagy valakinek nincs meg a megfelelő szerszáma, gyakorlata, akkor az árak, akciók lapokon szereplő áron szívesen megcsinálom, vagy raktáron lévő megvásárolható.

 

Megjegyzés:

  • A hurkapálcák miatt a kis piramis nagyon érzékeny a külső erő behatásra. érdemes megakadályozni, hogy rá döljön vmi.
  • Hurkapálca helyet használhatunk 5 mm x 5 mm-es léceket is.

 

Egy kis lény ismeret

 

Eddig ismereteim szerint többféle, a 3D-s világunkban átlagembere szerint nem látható lényeket különböztetünk meg.

  • Ilyenek az un. asztrális lények, vagy
  • a Kígyók csillagcsaládokhoz tartozó, kortól független emberek (tehát gyerekek is) környezetében található kígyók. Az utóbbiak csak az otthoni, különösen a vendégként befogadott állatokra veszélyesek. Az emberekre nem. (Ez utóbbira nem hat a piramis.)
  • A következő csoportba tartoznak az angyalok.

 

A megrendelést előre is köszönöm!

 

Tisztelettel: Andrési Attila

Megrendelést kérem a Kapcsolat lapján keresztül megtenni.

 

 

Budapest, 2014. március 27.

Utolsó módosítás: 2024. március 18.